Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sági György: Kalocsa megmentője, Grősz József érsek

Kalocsa megmentője, Grősz József érsek 67 van keseredve. Ennek a népnek már nem imponál a csendőrfegyver. Addig táncoltak az idegein, hogy már a haláltól sem fél. Hát csak gyilkolják ma­gyar csendőrök a magyar népet, ha úgy tetszik! ”2* - írta naplójába. Grősz bevallása szerint a naplóbejegyzés a csendőrök távozása után íródott, ame­lyen érezhető is felkavart lelkiállapota. Az érseket sehogyan sem sikerült meggyőzniük, hogy változtasson álláspontján. Gombos Károly érseki iroda­igazgató a távozó csendőröknek még odaszólt, hogy „azért akarnak innen eltávolítani, hogy a németek kirabolhassák ezt a vidéket is, hiszen itt állnak Dunapatajnál (14 km Kalocsától északra), teherautóik üresen.” Gombos, Cselényi Istvánnak írott levelében visszaidézi Palocsay neki adott válaszát: „Ha ez nem volna - letakarta paroliját és rangjelzéseit -, én is így beszél­nék, mint Főtisztelendő úr.”2s A másnap, október 26-án kelt rendeletben Heszlényi József* 26 altábor­nagy, „A m[agyar] kirjalyi] 3. hadsereg parancsnoka a m[agyar] kirfályi] kormány intézkedése alapján” újfent rendeletet hirdetett ki, mely „Kalocsa m[egyei] város és járás községeinek teljes anyagi és személyi kiürítését, azonnali hatállyal” elrendelte. A rendeletben felsorolták, mely „közszükség­leti cikkek (kenyérgabona, liszt, zsír)” azok, melyeket mindenki vegyen magához, illetve, hogy miket ne vigyenek magukkal semmiképpen sem (szőnyegek, képek). Mindezek mellett felszólították a lakosságot, hogy minden szállításra alkalmas járművet, eszközt vegyenek igénybe. Azt is közölték, hogy a Dunántúlra menjenek, de, hogy ezt követően hol tudják meghúzni magukat, arról a rendelet ezúttal is hallgatott.2? Dabason egy megbeszélésen a helyi polgármester felvetésére - „Miért kell kiüríteni, hogyan és hová?” - csupán annyi volt a válasz, hogy Szálasi ehhez ragasz­kodik. Az érsekre gyalázkodó kijelentések is elhangoztak a nyilasok részé­ről.28 29 Végül az október 28-án reggel kifüggesztett kényszer-kiürítési rende­letről „A kalocsai helyi hatóságok [...] megállapították, hogy [...] végrehajt­hatatlan, a csendőrség pedig a déli órákban a kifüggesztett rendeletet letép­te, mert egy nem létező szerv (városi és járási katonai közigazgatási parancsnokság) adta ki.” A kiürítést a Kalocsán átvonuló magyar csapatok parancsnokai is különbözőképpen értékelték, az egyik „hülyeségnek minő­sítette [...], a másik viszont azt mondta, hogy feltétlenül meg kell csinál­ni.”2« Grősz minden parancs és a németek utasítása ellenére sem volt haj­landó székhelyét elhagyni. Az érseknél járt fiatalabbik csendőr, Palocsay hadnagy két évvel ké­sőbb egy 1946. április 29-én iktatott levélben, mint internált (forrásokból nem derül ki, hogy hová) fordult a főpaphoz. „Küldjenek el részemre egy olyan értelmű, formájú nyilatkozatot, melyben igazolják azt a tényt, hogy Nagyméltóságodékkal ebben az ügyben értekeztem, és e parancsom értel­mében a város kiürítését nem hajtottam végre, hanem ezt saját elhatározá­somból mellőztem, amik következményeként Nagyméltóságod és egész =■* GN. 31. p. « KFL1.1. a. 1218/1946. 26 Heszlényi József (1890-1945) - Eredetileg Heyszl József, katonatiszt. 27 KFL 1.1. a. 7374/1944. 28 GN. 32. p. 29 GN. 33., 35. p.

Next

/
Thumbnails
Contents