Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 4. szám - RECENZIÓK - Tusor Péter: Forgó András: Egyház, rendiség, politikai kultúra
Recenziók Forgó András: Egyház, rendiség, politikai kultúra. Papok és szerzetesek a 18. század országgyűlésein. Budapest, Szent István Társulat, 2017. 384 old. Forgó András monográfiája hat tétellel gazdagítja a hazai egyháztörténetet és ezáltal a magyar tudományosságot. 1. A szatmári megegyezés hatására megújult magyarországi politikai kultúra vizsgálata új szempontokkal gazdagíthatja a történeti kutatást. 2. Magyarországon különös jelentősége volt a szerzetesség 18. századi térnyerésének, ezt azonban még a katolikus egyházon belül is komoly konfliktusok kísérték. 3. A szerzetesi elöljárók országos politikai pozíciója nem volt összhangban a magyarországi katolikus egyházban betöltött szerepükkel. 4. A század második felében végbement változások a katolikus klérust politikai csoportként is defenzívába szorították. 5. A katolikus klérus egyes tagjai, elsősorban a „felvilágosult szerzetesség” képviselői utat találtak a századvég politikai reformereihez. 6. A szerzetesek politikai tevékenységének vizsgálata a rendiségtörténet számára is fontos adalékkal szolgál. Az eredmények közül az 1., 3., 6. alapvetően újszerű, a 2. részben (jelentőségének felismerésében, adatoltságában). A fennmaradó 4. és 5. megállapítás értékét elsősorban kidolgozásának módozata adja. A megfogalmazásuk alapjául szolgáló kiadott és kiadatlan forrásokat, magyar és idegen nyelvű feldolgozásokat impozáns jegyzékek (321-332., 332-363. p.) sorolják fel a kötet végén, alapos névmutató (365-378. p.) és térképmellékletek kíséretében. A kötet kimunkált előtanulmányokból érett önálló monográfiává. Fontosabb írásait, például a visszatérő szerzetesi közösségek rendi szerepéről, Esterházy Imréről, Koppi Károlyról és Bacsinszky Andrásról, valamint a katolikus felvilágosodásról stb. (vö. 339-340. p.) módszertani, valláspolitikai fejezetekkel egészítette ki a szerző és átdolgozva monografikus keretbe illesztette őket. Az alkalmazott eljárás jogos, észszerű és eredményes. Az eredeti tanulmányokkal összevetve a „hozzáadott érték” egyértelmű. A tézisszerűen levonható eredmények mellett külön megemlítendők a kötetből a módszertani elemzések. Például a politikai kultúrtörténeti megközelítésének lehetőségeiről és határairól, a kora újkori viták a rangsorrendről, valamint a felvilágosodás és egyháztörténet értelmezési problémáiról. E fejezetek elsődlegesen az alaposan összegyűjtött friss német szakirodalomra épülnek. Ilyen szintű tárgyalásuk a hazai szakirodalomban erősen az újdonság erejével hatnak. A 18. századi hazai valláspolitikai események főként könyvészeti alapú összefoglalása sem felesleges. A pozitivizmus-kori és újabb szakirodalom kurrens narratívába foglalt összefoglalása kiváló teljesítmény. Forgó András a 18. századi magyar egyház/politikatörténet egyes fejezeteinek modern feldolgozásában mesterien alkalmazza a kultúrtörténeti megközelítést, az általa bemutatott „cultural turn” módszereit. Célzott kutatásokkal kiegészítve az eddigi, nem is kevés régi-új szakirodalom eredményeit, majd e megközelítés mentén újraértelmezni, kontextusba helyezni és monografikus formában megírni a 18. század összefoglaló magyar egyháztörténetét elsőrendű és teljesíthető kihívás lenne a szerző számára a továbbiakban. (ism.: Tusor Péter)
