Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Karlinszky Balázs: „Nyilvántartva.” A veszprémi püspöki palota munkatársai a jelentések tükrében 1957 tavaszán

98

Egyháztörténeti Szemle XVIII/4 (2017)

már kizárólag az egyházügyi hivatal kívánalmainak megfelelő személyek kerülhettek előtérbe. Ők számíthattak a jövedelmezőbb és tekintélyesebb városi és különösen Balaton-parti plébániákra, illetve esperesi megbízatásokra, adott esetben pedig főesperesi és kanonoki kinevezésekre.«3

Érdemes még Kis Jenő György sorsát végiggondolni. Egészségi állapotáról nem maradtak fent feljegyzések - látásproblémáira vannak utalások -, de feltehetően ezzel kapcsolatban kényszeríthették jelentések írására. A zsarolásnak ugyan engedett, azonban az elmondottak alapján feljegyzései nem voltak túlzott befolyással a kinevezésekre, és Kis is igyekezett megszabadulni a rá kiszabott feladat alól. Ezt első beszervezésekor, 1951-ben sikerrel megtette, azonban az 1956-1957. évek fordulójának veszprémi egyházi eseményei miatt az állambiztonság felelevenítette korábbi ügynökének tevékenységét. Utolsó jelentését ezt követően 1962. január 23-án készítette, azonban addig szinte minden beszámolójában kérte, hogy munkájától végre tekintsenek el. A hatvanas évei második felében járó, mind többet betegeskedő székesegyházi plébánosnak egyszerre volt megterhelő a jelentésírási kötelezettségnek, és a belső indíttatásból eredő normának eleget tenni: a lehető legkevesebbet ártani felszentelt paptársainak. A rendszeres beszámolók mellett ezért különösen embert próbáló élmény lehetett, hogy Kisnek nem volt tudomása arról, hogy a veszprémi várbeli papság tagjai életútjának alakulásában milyen szerepet játszottak saját jelentései. Utólag bár rekonstruálható, hogy nem ezek mentén születtek a személyi döntések, de Kis Jenő György számára ez nem tűnhetett egyértelműnek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az egyházmegye fiatal vértanúja, Bódi Mária Magdolnának a világháborút követően megindított kanonizációs eljárása során keletkezett, és az 1950-es évek elején az állambiztonság látóteréből eltűnt aktákat feltehetően Kis rejthette el a veszprémi várbeli plébánián, ahonnan azok csak 2010-ben kerültek elő. Jelentései megfogalmazásakor patikamérlegen kellett tehát egyensúlyoznia a közölt információk mennyisége és tartalma vonatkozásában úgy, hogy védje egyúttal paptársait, illetve saját személyén keresztül a veszprémi püspökség vértanúját is.

93 Az egyházkormányzat összképét nyilván tovább lehet árnyalni. Elegendő itt csak a pápavidéki esperesi kerület „reakciós” papságának 1961 és 1963 közötti leváltására, a püspöki aulai tisztviselőknek az 1960-as években szinte évente történő cserélgetésére, vagy Langmár Lipótnak csaknem minden, állami és egyházi felettesével kialakuló konfliktusára gondolnunk.