Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában
A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában 29 Fontos látnunk a Ferenczy és társai által 1906-1907-től egyre erősebben képviselt irányzatot, mely a liberalizmus, és a vele azonosított protestantizmus megmentését a katolicizmus karjai közül csak egy erős liberális alapú szövetségben tudta elképzelni. Az Országos Vallásegyenlőségi Szövetség, sőt az ORLE is ennek szellemében jött létre. A hagyományosabb értelemben vett protestáns unió eszméjét ez az erősen antiklerikális irányzat csupán akkor vette elő, amikor úgy látszott, hogy az egész magyar társadalmat átfogó antiklerikális irányzatú liberális ernyőszervezet létrehozása nem lehetséges, éppenséggel azért, mert felekezeti motivációkat láttak benne. A protestáns unió eszméjét 1908 őszén, a Bethlen Gábor-kör reformációi emlékünnepélyén tartott beszédével Sztehlo Kornél ügyvéd, a budai evangélikus gyülekezet gondnoka és az Evangélikus Lap szerkesztője vetette fel ismét. Sztehlo nem bocsátkozott hosszas elemzésbe, beszéde mégis gyújtó hatású volt. Többek között a következőket mondta: „Félre a kicsinyes ellenvetésekkel, a nyelvi nehézségekkel, az anyagi kérdésekkel! Ha erősek akarunk lenni, egyesülnünk kell. Négy millió protestánsnak Budapesten ülésező egyetemes gyűlése egy oly erőtényező lesz, a melyet nem lehet semmibe sem venni.”10-* Meglátása szerint a már létező Protestáns Közös Bizottságot kellene megbízni az unió megtervezésével. Sztehlo alapvető gondolata az volt, hogy egy központi, képviseleti és döntéshozói jogkörrel felruházott, evangélikus és református tagokból álló grémiumot kellene felállítani, amely az egyházpolitikai küzdelmek során képviselhetné a protestantizmus érdekeit. A protestáns uniót tehát funkcionálisan fogta fel, a hangsúlyt pedig egy csúcsszerv létrehozására helyezte. Sztehlo felvetését vegyes érzésekkel fogadták a református oldalon. Hamar István, budapesti teológiai tanár, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap szerkesztője elismerte a felvetés mögötti jó szándékot, de nem csak lehetetlennek tartotta a megvalósítást, hanem egyenesen problémák forrásának, éppen ezért felszólította Sztehlot és társait a kérdés napirendről történő levételére. Szerinte nem helyes a törekvés dogmatikai, nyelvi és nemzetiségi, illetve egyházszervezeti szempontból. Ezekben a kérdésekben valamelyik félnek engednie kellene, ezt pedig csak nagyon nehezen lehetne keresztülvinni. Hamar meglátása szerint a két egyház így is szépen halad a megértés útján, az unió felvetése pedig úgyis csak az orthodoxabb teológiai irányzatok felébresztéséhez vezet.10® A Sárospataki Református Lap névtelen írója szintén az unió erőltetésének nehézségeiről írt. Meglátása szerint nem felülről kell elkezdeni az egyesítés folyamatát, hanem minél több közös felületet kell kiépíteni. A lehetetlenség hangoztatása helyett azonban szép szavakkal tett hitet a szerző a protestantizmus egysége mellett: „Hiszen egy törzs hajtásai vagyunk, egy pünkösti lélek szült mindkettőnket; hitben és tudományban a lelkiismeret jogát, az egyén szabad önelhatározását valljuk mindketten; mindketten Krisztus eredeti tiszta tudományához térünk vissza, mint a hit kútfejéhez; mindketten tiltakozunk a i°4 SZTEHLO Kornél: Az Unió eszméje. In: Debreceni Protestáns Lap, 1909. 3. sz. 33. p. ‘°5 Hamar István: Az unió eszméjéhez. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909. 4. sz. 49-50. p.
