Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában

A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában

17

fenyegetettség miatt szükséges is lenne a szervezeti és anyagi természetű egység megteremtése.t8

Látszólag Ujj István számítása beigazolódni látszott. 1888-ban megalakították a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságot, mely sokak szemében az unió felé tett újabb lépés volt.« 1891-ben pedig a budai és pesti zsinatok százéves évfordulóján újból egyszerre, a fővárosban ült össze az evangélikus és a református zsinat. 1890-ben azonban a híres elkeresztelési rendeletével Csáky Albin kultuszminiszter mintegy elindította a kultúrharc lavináját.80 Ezzel kezdetét vette az éveken át tartó heves csatározás a liberális politikai vezetés és a katolikus egyház között. Az egyházpolitikai törvények életbe léptetésével talán utolsó komoly sikerét könyvelhette el a magyar liberalizmus, ám ezért súlyos árat kellett fizetnie. Az 1890-es évek közepén ugyanis megjelent a politikai színtéren a politikai katolicizmus képviselője is: a Katolikus Néppárt. Mivel a protestánsok elfogadták és támogatták a liberális törvényalkotást, ezért értelemszerűen egyre feszültebb lett a katolikus egyházi és politikai körökkel a viszonyuk. Ez utóbbival a többek által a sikeres uniós törekvések elengedhetetlen feltételeként számon tartott külső nyomás, közös ellenség is a színre lépett.

2. Uniós törekvések a kultúrharc árnyékában (1890—1895)

A katolikusokkal való egyre feszültebb viszony mellett, mely majd az ún. egyházpolitikai törvények körüli küzdelemben csúcsosodott ki, az 1890-es évek első felében az evangélikus egyházon belüli nemzeti ellentétek is kiéleződtek. A szlovák többségű Dunáninneni Evangélikus Egyházkerületben az 1880-as években konfliktusok egész sora zajlott le, 1888-ban például elutasította az egyházkerület a kötelező magyar nyelvű anyakönyvezés bevezetését. A feszültség az 1891-es zsinat idején hágott tetőfokára, ugyanis a szlovák esperességek meg akarták akadályozni az egyházkerület részvételét a zsinaton, ám ezen törekvéseik végül kudarcot vallottak. A zsinat számos olyan határozatot hozott, amely felháborodást váltott ki a szlovák evangélikusok között. Többek között egyházi vétségnek nyilvánította a haza és a király elleni izgatást, illetve megszüntették a gyülekezetek nevében a nyelvek szerinti megkülönböztetést.81 A dunáninneni kerület ennek hatására leváltotta addigi vezetőit, és áthelyeztette az egyházkerület székhelyét is a szlovák nemzeti mozgalom egyik központjába, Liptószentmiklósra. Ennek hatására pedig az evangélikus egyház vezetői döntöttek úgy, hogy adminisztratív eszközökkel állják útját a szlovák nemzeti mozgalom kiterje4« Uo., 107-108. p.

49 László Ferenc: A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság és a Protestáns Szemle története. In: Reformátusok Budapesten. II. köt. Szerk.: Kosa László. Bp., 2006. 1325-1326. p.; RadáCSI György: A prot. unió temetése. In: Sárospataki Lapok, 1894. 36. sz. 772. p. (továbbiakban: RadáCSI, 1894.)

5° Bucsay, 1985. 208. p.; Salacz, 1973. 81-88. p.

81 ThÉbusz JÁNOS: A Magyarországi Ág. Hitv. Ev. Egyház 1891-1894-ki országos zsinatának története. Bp., 1895. (továbbiakban: THÉBUSZ, 1895.) 175-177., 317-318. P-