Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában

6

Egyháztörténeti Szemle XYIII/4 (2017)

Elsősorban Kertész Botondnak a témáról szóló tanulmánya alapján a következőkben megkísérlem röviden felvázolni az 1840-es évek uniókísérletének fontosabb tanulságait.

Elsőként fontos azt látni, hogy az egész uniótörekvés a pesti református főiskola alapításának ügyéből nőtte ki magát. Ezt a korabeli hírlapok által felkapott, tisztán reformátusnak induló szándékot találta alkalmasnak arra Zay Károly gróf, aki 1840-től volt az evangélikus egyház egyetemes felügyelője, hogy javaslatot tegyen arra, a közvélemény figyelmét kérve, hogy a felállítandó főiskola közös protestáns intézmény legyen, és létrehozására egyesüljön is a két protestáns felekezet.2 3 4 Az uniómozgalom tehát, genezisét tekintve legalábbis, nem csupán elvont, az íróasztal mellett megszült ideák megfogalmazásából állt, hanem egy konkrét cél megvalósítása lebegett az eszme felvetőinek szeme előtt. Alapjában véve elmondható a 19. századi uniómozgalomnak erre a szakaszára is, hogy addig keltett nagyobb érdeklődést, amíg konkrét, kézzelfogható alkotások létrehozásához kötődött. Mihelyt csupán tervezetek, javaslatok, gyűlésezések és a hozzászólások végeláthatatlan sorára terelődött a figyelem, rögtön lanyhult az érdeklődés is.

Másodsorban fontos tanulsága a reformkori uniókísérletnek, hogy az unió legmotiváltabb, legtettrekészebb támogatói elsősorban világiak voltak. Gondolhatunk itt akár Zay Károlyra, Fáy Andrásra, Teleki Józsefre vagy éppen Kossuth Lajosra. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a lelkészek között ne lettek volna szép számmal az egység gondolatával szimpatizálók, de mégis megfigyelhető, hogy a saját szempontok által is motivált világiak mintha könnyebben megvalósíthatónak tartották volna az uniót, mint lelkész társaik.

Harmadszor lényegesnek tartom kiemelni, hogy az uniómozgalom ebben a szakaszában is sokak szemében elsősorban politikai jellegű kezdeményezés volt. így tekintettek rá a nemzeti érdekegyesítésen fáradozó magyar liberális nemesség tagjai, de Kertész Botond nagyon értékes levéltári kutatásai alapján tudjuk, hogy a bécsi kormányzat is politikai ügyet látott benne, és ellenezte is a mozgalmat.3 Könyves Tóth Mihály alig egy évtizeddel később papírra vetett visszatekintésében sejteti, hogy az uniót leginkább ellenző tiszántúli református egyházkerület püspöke, Szoboszlai Pap István a protestáns egységtörekvésekkel kapcsolatos instrukciókat személyesen Metternichtől kapta. Ezirányú szolgálataiért pedig királyi tanácsosi címmel jutalmazta őt az udvar A

Szorosan kapcsolódva az előző ponthoz, ki kell emelni, hogy a protestáns unió létrehozásában komoly előrelépést látott több hozzászóló, maga Zay is, a magyar többségű egyesült protestáns egyházon belüli magyarosodás, illetve magyarosítás folyamatában. Hiszen a nyelvileg megosztott evangélikus egyház egy szinte teljesen egységesen magyar református egyházzal egyesült volna, az így létrejövő felekezet pedig túlnyomó többségé2 Kertész Botond: Protestáns uniókísérlet Magyarországon az 1840-es években. In: Protestáns Szemle, 1997. 4. sz. (továbbiakban: Kertész, 1997.) 257. p.

3 Kertész, 1997.274-275. p.

4 KÖNYVES TÓTH MIHÁLY: Emlékirat a tiszántúli református egyházkerület életéből. (1855) Debrecen, 1996.74-75- P-