Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNY - Szász Lajos: A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában
A protestáns uniómozgalom története a dualizmus korszakában 7 ben magyar nemzetiségű lett volna.? Ez utóbbi pedig kimondott célkitűzése volt a mozgalom elindítóinak, amit természetesen nem hagyott válasz nélkül az evangélikus egyházon belül jelentős szlovák csoport sem. A magyarosítás, mint célkitűzés, és az ebből fakadó nemzeti ellentétek tehát már az 1840-es években is nagyon hangsúlyosan megjelentek, és Kertész véleményével egyetérthetünk annyiban, hogy komolyan hozzá is járultak az uniómozgalom kudarcához.5 6 Az utolsó lényeges megállapítása Kertésznek, hogy az 1840-es években az uniótörekvések kudarcához nagyban hozzájárult a konzervatív, konfesszionális teológiai irányzatot követők ellenállása. A racionalista és liberális teológiai gondolatokkal ellentétben ugyanis egy konzervatív réteg, elsősorban az evangélikus egyházon belül, határozottan kiállt a felekezeti hitvallások fontossága mellett. Míg sokan úgy vélték, hogy a hitvallásokat el kell törölni vagy legalábbis meg kell változtatni, addig a konfesszionális irányzat hívei mereven ragaszkodtak a reformáció korában keletkezett hitvallási iratokhoz. Elsősorban újlutheránus, szlovák nemzetiségű lelkészek képviselték az unióval szemben a konfesszionális oldalt. Elképzelhető, hogy politikai okokból kézenfekvőbbnek tűnt a szlovák lelkészeknek, ha nem a nemzetiségi problémára, hanem a teológiai ellentétekből fakadó kérdésekre helyezik az ellenállásukban a hangsúlyt. Mindenesetre elég nagy az átfedés a két nézetet képviselő csoport tagjai között.7 Fontos kérdés volt a hit- tani közös alap kialakítása mellett a liturgia kérdése is, melyben szintén komoly különbségek voltak a két felekezet között. A teológiai, politikai, nemzetiségi kérdések és a világi, illetve lelkészi elem közötti ellentéteken túl még több kisebb, utólag talán jelentéktelennek tűnő kérdés is akadályként bukkant fel a kortársak szemében. így például református oldalról többen féltek attól, hogy az egyesülés nyomán a reformátusok több alapítványát, egyáltalán a szélesebb anyagi bázisát meg kell majd osztaniuk a szegényebb evangélikusokkal.8 Ez utóbbi apróbb, és a korábban említett jelentősebb tényezők együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy az 1840-es évek közepére a protestáns unió kérdése, az egész feudális, rendi társadalmi- és politikai rendszer átalakításának sodrában, lekerült a napirendről. II. A protestáns egység kérdése a forradalomtól a kiegyezésig (1848-1867) A forradalom és szabadságharc 1849-es bukása, és az ennek nyomán életbe lépő önkényuralom időszaka, egyáltalán nem volt kedvező a protestáns egység kérdésének ismételt napirendre tűzéséhez. Amellett, hogy a nyilvá5 Az 1910-es népszámlálás adatai alapján a két nagy protestáns felekezeten belüli nemzetiségi arányok a következőképpen alakultak: míg a református egyház tagjainak 98%-a magyar volt, addig az evangélikusok 31,9%-a magyar, 31,5%-a német, 34,6%-a pedig szlovák nemzetiségűnek vallotta magát. Ld. BRANDT, JULIANE: Protestantismus und Gesellschaft im dualistischen Ungarn. In: Südost-Forschungen, Bd. 55., 1996. (továbbiakban: Brandt, 1996.) 229. p. 6 Kertész, 1997.276. p. 7 PATAY Pál: Magyar protestáns unió. Bp., 1918. (továbbiakban: Patay, 1918.) 112-113. P8 Zoványi Jenő: A Tiszántúli Református Egyházkerület története. Debrecen, 1939. 105-106. p.
