Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szakál Anna: A „lankadatlan fürge szorgalmú” Ürmösi Sándortól a „szegény, szerencsétlen” Ürmösi Sándorig. – Kriza János legkorábbi ismert gyűjtőjének életpályája II.
92 Egyháztörténeti Szemle XVIII/3 (2017) fontosságára, aki arra biztatja a lelkészeket, tanítókat, hogy figyeljenek arra, hogy a népnél lehetnek ilyen kéziratok, amiket össze kell gyűjteni, meg kell menteni, mert ezek alkotják azt a kulturális örökséget, amely a múltunkat jelenti. Úgy gondolja továbbá, hogy minden egyes településnek meg kellene írni a történetét, beleágyazva egy nagyobb egészbe, és hogy erre ugyanúgy a lelkészek, tanítók, jegyzők lennének hivatottak. Mindezek ellenére nyomát sem látjuk annak, hogy maga ezt csinálta volna, nem tudunk róla, hogy kallódó kéziratokat mentett volna,* 286 hogy minden településen gyűjtött volna, hogy másokat szóban erre biztatott volna. Emellett Az elbujdosott magyarok Oláhországban című munkájában annak a kívánságának ad hangot, hogy bár a református ifjak a szünidőben ilyesféle utazásokat tennének, amellyel elsősorban a hazának használhatnának.28? Lehetséges, hogy a források Ürmösi-képében van ellentmondás (szinte mintha két külön ember képét rajzolnák ki az eltérő típusú források), vagy (ami szintén lehetséges, hogy) Ürmösiben magában volt ilyen ellentmondás, ő egyszerre tartotta fontosnak mindezt, s tett is valamennyit ezekért a kulturálisan jelentős ügyekért, de emellett ő egy összeférhetetlen, nehezen kezelhető, önfejű és részeges lelkészként is ismert volt. A püspöki iratokból és a melléjük vetített egyéb, erre a korszakra vonatkozó forrásból az idő előrehaladtával egyre határozottabban bontakozik ki annak a lelkésznek / tanítónak az alakja, aki ellen a legfőbb vád, hogy nem paphoz méltó módon viselkedik. Ebbe a tág fogalomba beletartozik a részegesség, a káromkodás, az istentisztelet nem megfelelő megtartása, a rossz iskola tartása, az egyéb lelkészi teendők (például jegyzőkönyvek vitelének),288 saját családjának, házának, gazdaságának elhanyagolása. Bár nagyon nehéz meghatározni (mivel az egyházközség és a közösség összetétele határozza meg), hogy mikor válik feljelentésre, panaszolásra érett problémává ezen viselkedés- módok egyike-másika vagy ezek együttese, az mindenképpen valószínűsíthető, hogy akkor kezdeményezik egy-egy pap (jelen esetben Ürmösi Sándor) elhelyezését, amikor ő sem a külső tekintetek (más falubeliek, során számosat látott, amelyek ott parlagon hevertek. ÜRMÖsy Sándor: Az elbujdosott magyarok Oláhországban. Kolozsvárit, 1844. (továbbiakban: ÜRMÖSY, 1844.) 12. p. 286 Azért valószínű, hogy a régi kéziratok összegyűjtésével, megszerzésével, megmentésével nem foglalkozott Ürmösi Sándor, mivel ez visszatérő téma Kriza János levelezésében, ahol az ő neve sosem bukkant elő ilyen vonatkozásban (míg több más lelkészé, gyűjtőé igen). 2S? „Kár, hogy legalább a nagyobb szünnapokban, mint a nyári, nem találtatnak utazást kedvellő református diák ifjak, kik az illy szélyvárosok magyarjait felkeresvén, átlátnák a két féle hasznot; [...] a szép esmereteket, mellyek az útassal elfelejtetik minden fáradalmait, - a szép pénzt, mellyel szükségeit betölti, ebből a harmadik haszon osztán közhaszonnal folyna el egész hazánkra, legkivált pedig nemzetünkre, midőn ez által sok magyarokat megóvhatni az eloláhosodástól.” ÜRMÖSY, 1844.77-78. p. 288 Ezt Bözödújfaluban, Tordátfalván és Nyomáton is feljegyzik róla. Esetleg ezzel magyarázható az is, hogy egy időben két azonos nevű gyermeke volt, miközben az idősebbet nem vezette be elhunytként. De feltételezhető, hogy a házasságai is ezért hiányoznak (feltűnően nem házasodott meg senki Bordoson 1846 és 1848 között; nincs nyoma a Nyomáton kötött házasságának sem). Feltűnő továbbá az is, hogy 1859-1860-ban a tordátfalvi keresztelési anyakönyvet nagyon hiányosan vezette. Vö. HmÁLt. Tordátfalva, anyakönyv / Keresztelés. 4-6. p.
