Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szakál Anna: A „lankadatlan fürge szorgalmú” Ürmösi Sándortól a „szegény, szerencsétlen” Ürmösi Sándorig. – Kriza János legkorábbi ismert gyűjtőjének életpályája II.
Ürmösi Sándor életpályája II. 51 embereket.58 Ürmösi Sámuel már hiába próbál tenni bármit az emberek megbékítésére, azoknak szerinte már „nints betsület érzesök, nints meg gondolások, nints Lelki esméretök - Isten törvényeivel sem gondolnak semmit - hogy meg esmérnék hibájokot, nints szégyenök, hogy magokba szályanak, s oknélküli méltatlan ingerültségekről le tégyenek. Semmi intést felnem vésznek. Nyílton ki mondották: hogy ha czélyokban nem boldogulnak, itt vér ontás fog történni”.=9 Farkas György, aki szintén minden módon a vétlenül megvádolt pap maradásáért küzdött, lemondóan ír a feldühödött, megbolondított népről, akik azt sem voltak hajlandóak megérteni, hogy nem tudják azonnal elrendelni a papjukat, mivel nincs éppen üres lelkészi állomás, vagy olyan, amivel cserélhetne, s legalább addig legyenek türelemmel, amíg valahová elmehetne. „Érzékeny keresztény szivek megolvadhattak volna, de azon ingerült nyers tömeg, legkissebb jelét sem adá a keresztényi szeretetnek, és engedelmességnek [...] magam könyeztem a Fő Tisztelendő Urat és magamat, hogy menyi időt, jó akaratot, és erőt áldozánk fel ezen háládatlan csoportért, s mégis melj kevés a sikere, sajnáltam azon csoport boldogtalanságát, melj inkább hiszen az Ürmösi Sándor csábittásainak, mint Püspökének és Esperessének.”* 59 60 61 62 Farkas György már 1846 áprilisában, a vadadi eseményeket követően sem volt a legkedvezőbb véleménnyel Ürmösi Sándorról, a papról és az emberről, de akkor még a sajnálat dominált a megfogalmazásában. „Én eléggé fájlalom szegényt, azért pedig, hogy ölj véralkatot nyert a természettől, melj őtet enyi bajba viszi - hogy nints semmi jo vezére indulatainak, hiányzik a prudentia az okosság, s minden jóérzés, jo tanáts.”51 Kevesebb mint egy évvel később, 1847 márciusában már így ír Ürmösi Sándorról: „ennek az embernek jo volna megsúgni, hogy menjen el, s keressen magának más életet, mert az Egyházi Pálján megnem álhat [...] senkinek nem kívánom, de valóban ezen emberrel, nem hiszek ólján embert lenni, ki az egyenes igazságot szereti, a jó rendet kedvelli, hogy békeségesen kijöhessen, e magát a népet önön magával contradictioba hozza, azt hamis eskü- vésekre, gonosz bizonyítások adásába keverten a jo rendet felzavarta, nékem és még a fő Tiszt. Püspök Urnakis sok bajt okozott, s fog okozni, azt hidje el a Fő Tisztelendő Püspök Ur, hogy addig SzHáromságon akár ki leszen a Pap békeség nem leszen, míg ő KAdorjánban lesz.”52 Mindezek mellé már csupán egyetlen mozaikkocka hiányzik: az, amit Ürmösi Sándor mindebben a helyzetben gondol. Az egyenesen a püspöknek címzett márciusi levelét a következő, hitvallásnak is beillő, de jelen helyzetével kevéssé összhangban álló mondatokkal kezdi: s8 Vö. Farkas György Székely Sándornak. Szentgerice, 1847. március 14., április 4. 59 Ürmösi Sámuel Székely Sándornak. Szentháromság, 1847. április 3. 60 Farkas György Székely Sándornak. Szentgerice, 1847. április 4. 61 Farkas György Székely Sándornak. Szentgerice, 1846. április 4. 62 Farkas György Székely Sándornak. Szentgerice, 1847. március 14.
