Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kasznár Attila: A taoizmus szerepe a kínai politikai kultúrában
A taoizmus szerepe a kínai politikai kultúrában 25 za abban, hogy a természetes igényeit kielégítve megteremtse az univerzum egyensúlyát. Pontosan ez a világnézeti alap az, amely az egyént - a sajátosan megteremtett kontextus révén - tulajdonképpen lényegtelenné silá- nyítja, és szerepét csak és kizárólag arra korlátozza, hogy bizonyos felsőbb erők által meghatározott és előírt szerepeket betöltsön, mintegy az univerzum egy porszemeként. „Ellentétben a konfucianizmussal, a taoizmus nem tulajdonít elsődleges jelentőséget az embernek és etikai kapcsolatrendszerének. Ehelyett az embert a természet részének tekinti, s nem ruházza fel különleges jelentőséggel [...] A konfucianizmus és a taoizmus közötti másik alapvető ellentét a folyton változó világban élő ember állandóság utáni vágyával kapcsolatos... A konfuciánusok a bölcs uralkodók kormányzati módszereihez való visszatérésben, tehát az ideális és változatlan politikai rendszer helyreállításában látták a kiutat a válságból. A taoisták válasza metafizikai természetű volt: feltételezték, hogy a folytonos mozgás mögött - amely már csak halandóságuk miatt is zavart okoz az emberek között - létezik valamiféle állandó.”12 * A taoizmus fő műveként számon tartott - gyűjtéses alapokon nyugvó mű - a Daodejing, elsősorban metafizikai kérdésekkel foglalkozik, átfogó és célorientált elemzése során azonban fellelhetők benne olyan tantételek is, amelyek nem csak összevethetők a konfuciánus ideológiával, hanem annak erősítése révén egyértelműen a kormányzati hatalom sikerességét hivatottak elősegíteni. A konfucianizmussal ellentétben a taoista gondolkodásban a minimális szereppel bíró társadalom alapszerveződési egységeként nem jelenik meg a család, nem is teheti ezt, hiszen, mint az már jelzésre került, maga a társadalom sem lényeges, legfeljebb szükséges rosszként jelenlévő formáció. Ugyanígy nem játszik az univerzum szempontjából jelentős szerepet maga az egyén sem. Laozi úgy véli, hogy egy ideális államban az egyének tere „egy olyan kicsiny és elszigetelt faluközösség, amelynek lakói minden újat elutasítanak, s hiába hallik át a szomszéd faluból a kutyák ugatása és a kakasok kukorékolása, még oda sem mennek át egész életükben”.^ Vagyis a taoizmus alapművében foglaltak alapján egy ideálisnak tartott, eszményített társadalmi struktúrában az emberi kapcsolatok - az egyén és egyén között megvalósuló relációk — abszolút minimalizálása zajlik, mivel csak ez biztosítja, hogy az emberi közösség be tudjon illeszkedni - ezáltal fenntartva az egyensúlyt - a természet kialakult és tökéletesnek tekintett rendjébe. „Legyen kicsiny az ország, de kevés a népe. Legyen úgy, hogy birtokoljanak bár tízszeres és százszoros (munkát végző) szerszámokat, de ne használják azokat. Legyen úgy, hogy a nép inkább két halált haljon (otthon), de ne menjen soha messzire. Birtokoljanak bár hajókat és kocsikat, senki se szálljon azokra; birtokoljanak bár páncélokat s fegyvereket, senki se vegye elő azokat. Legyen úgy, hogy az emberek ismét csomókat kötözzenek, s azokat használják (írás gyanánt). Találják édesnek az életüket, szépnek a ruhájukat, lakjanak békésen otthonukban, s leljék örömüket 12 Dawson, Raymond: A kínai civilizáció világa. Bp., 2002. 89. p. '3 Tőkei Ferenc: Kínai filozófia. I—III. Bp., 2005.15. p.
