Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 3. szám - TANULMÁNY - Rajki Zoltán: A történelmi egyházak és az újprotestáns entitások kapcsolata Magyarországon a 19–20. században
A történelmi egyházak és az újprotestáns entitások kapcsolata 11 kar 1922. márciusi ülésén is szóba került a szekták erősödésének kérdése. A püspökök a lelkipásztorokat és a közhatóságokat éberségre, fölvilágosító munkára és a visszaélések elfojtására szólították fel. A következő évben már kiterjedt levelezést folytattak a kisegyházak visszaszorításával kapcsolatban a kultuszminisztériummal. Az 1925. márciusi püspökkari határozatban már a hatósági eszközök alkalmazása mellett a közvéleményt szélesebb körben kívánták mozgósítani. A Szent István Társulatnak és egyéb katolikus kiadóvállalatoknak előírták a szekták elleni iratok publikálását népies írásmódban. Emellett főpásztori körlevelek, prédikációk és egyesületi beszédek alakjában kívántak küzdeni a szekták ellen.38 Az 1920-as évek közepén pedig Csernoch János esztergomi érsek kérte az állami szervek beavatkozását a „szektárius propaganda” megakadályozására, a vándorprédikátorok szigorú kezelésére, a gyűlések betiltására, vagy legalábbis kemény ellenőrzésére.* 39 * * * Prohászka Ottokár körleveléből kitűnik, hogy a szociológiai értelemben is egyházként működő korabeli magyar katolicizmus ellenezte a vallás- szabadság amerikai típusú liberális („szabad piaci”) értelmezését és a vallási pluralizmus gondolatát. Bírálta azokat, akik Magyarországon „az anyaszentegyháztól különválva, kis gyülekezeteket alkotnak, s ott az Evangéliumot saját kedvük szerint magyarázzák. [...] Vannak, kik amerikai pénzzel győzik, s tejet s ruhát osztogatnak s árvaházakat tartanak fenn, ami szép dolog volna, ha az amerikai pénzzel az amerikai hóbortokat nem hoznák magukkal, s nem szándékoznának híveinket hitüktől megfosztani.” A kisegyházakban egyetlen ellenséget látott, amelyeknek legfőbb célja a katolikusok hitüktől való megfosztása.4° A püspöki kar határozata nyomán a kor neves publicisztája, Nyisztor Zoltán 1925 és 1928 között több írásában propagálta a kor legfontosabb kisegyházaival (baptisták, adventisták, jehovisták, nazarénusok, Üdvhadsereg) kapcsolatos katolikus álláspontot. A „szektaveszélyt“ a tragikus magyar sorsra, a Nyugat negatív erkölcsi, kulturális, ideológiai hatására vezette vissza. Különösen a protestantizmust tette felelőssé a szekták létrejöttében azzal, hogy lehetőséget adott az emberek számára a szabad bibliaértelmezésre. Megállapította, hogy Magyarországon a háború, a nyomor, a szenvedés, a munkanélküliség, illetve az újdonság varázsa is közrejátszhatott a teijedésükben. Sőt a korabeli - téves - közfelfogást, a „dollár” varázsát is a szektarianizmus terjedésének az okaként említette meg. A katolikusoknak azonban - szerinte - az okoktól függetlenül védekezniük kell, mielőtt a „szekta-veszedelem” fenyegetővé nem válik.«1 A katolikus egyházi sajtó is foglalkozott a kisegyházakkal. Az óbudai egyház- község lapjában például „báránybőrbe bújtatott farkasokként” ábrázolták a közelükben, a Margit körúton lévő adventista gyülekezetei. Aki pedig a figyelmeztetés dacára elmegy oda, Isten és saját lelke ellen súlyosan vétkezik a lap szerint.«2 38 Fazekas, 1996. 22-23. P39 Fazekas, 1996.47. p. «° Fazekas, 1996.46-47. p. «> Nyisztor Zoltán: A szekták Magyarországon. Bp., 1925. «2 Fazekas, 1996.51. p.
