Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 3. szám - TANULMÁNY - Rajki Zoltán: A történelmi egyházak és az újprotestáns entitások kapcsolata Magyarországon a 19–20. században

10

Egyháztörténeti Szemle XVIII/3 (2017)

II. A Horthy-korszakban

A Horthy-korszak első évtizedét a konzervatív-liberális nagybirtokosnagytőkés elitjének restaurációs jellegű hatalomgyakorlása jellemezte, amelyet az 1930-as években a jobboldali radikalizmus követett. A király nélküli királyságban az Európa-szerte kialakult parlamentáris demokrácia helyett ún. irányított demokrácia működött, amelynek eredményeként az összlakosságnak kevesebb, mint 30 %-a rendelkezett választójoggal.* 34

Az új hatalom egyházpolitikai téren a dualizmus korának egyházpolitikáját kívánta követni, de szakított annak liberálisabb értelmezésével. így az államhatalom kezdeményezésére kezdődtek meg a lépések a újprotestáns entitások visszaszorítására. Működésüket „közrendészeti ellenőrzés” alá vonták, és ügyükben a Belügyminisztérium intézkedett. Éppúgy a VKF-2 foglalkozott velük, mint az illegális kommunista mozgalommal. A közerkölcsiség sérelmének tartotta, ha híveket szereznek, és ezzel a „felekezeti békét” veszélyeztetik. Ennek ellenére a már korábban működő szabadegyházak létszáma tovább növekedett. Sőt újabb újprotestáns entitások jelentek meg, mint például a pünkösdi mozgalmak. Létszámbeli növekedésük ütemét jól tükrözi, hogy például az adventisták száma 611 főről (1920) 3608 főre (1945) emelkedett. Új híveik többsége a történelmi egyházakból érkezett. A hozzájuk csatlakozók mindössze 4-10 %-a származott adventista családból. Legnagyobb arányban a katolikus egyházból érkeztek (kb. 35-42 %), de a történelmi protestáns egyházak vesztessége jóval meghaladta a társadalomban betöltött súlyukat (reformátusok: 32—38 %, evangélikusok 8-15 %). A korábbiakhoz hasonlóan az újprotestáns entitások ekkoriban egységesen bírálták a katolikus egyház hit és politikai gyakorlatát. Találhatunk körükben szociológiai és teológiai értelemben véve denominációs (metodisták, baptisták, Üdvhadsereg, Keresztyén Testvérgyülekezet), illetve inkább szektás orientációjú (adventista, pünkösdi, nazarénus, Jehova Tanúi) entitásokat.33

A dualizmus korától eltérően a Horthy-korszakban az állami szervek kezdeményezték a szekta-kérdés „megoldását”. Vass József vallás- és köz- oktatásügyi miniszter már 1921 decemberében a történelmi egyházakhoz írt levelében kívánt tájékozódni a kisegyházak hitterjesztési törekvéseiről, illetve a történelmi egyházak nézete iránt érdeklődött.35 * 37 Utódja Klebelsberg Kunó kérte a bevett egyházak vezetőit, hogy figyeljék a „szekták” tevékenységét. A „szektakérdés” megoldásában azonban a hitéleti tevékenységet és a lelkigondozás intenzívebbé tételét tartotta fontosnak.az

A korábbiaktól eltérően a Horthy-korszakban a katolikus egyház is érdeklődést tanúsított a probléma iránt. Hanauer Á. István váci püspök 1921-ben a hitoktatás hézagosságát és a paphiányt tette felelőssé a kialakult helyzetért, amelyhez állami segítséget igényelt. A római katolikus püspöki

magyarországi szabadegyházak történetéből. Bp., 1981. (továbbiakban: Szigeti, 1981.) 152. p.

34 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., 2003.153-154., 223. p.

35 Rajki Zoltán: Az adventista misszió társadalmi bázisának alakulása Magyarországon 1945 és 1989 között. In: Egyháztörténeti Szemle, 2008. 2. sz. 69-85. p.

36 Fazekas Csaba: Kisegyházak és szektakérdés a Horthy-korszakban. Bp., 1996. (továbbiakban: Fazekas, 1996.) 19. p.

37 Fazekas, 1996.22. p.