Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 1. szám - RECENZIÓK - Bába Szilvia: Kovács Lőrinc: Az egyház a jóléti világban [ismertetés]

142

Egyháztörténeti Szemle XVIII/1 (2017)

„A jóléti világ éppen divatozó szekuláris szertartásai hamar a magyar közösség igényévé válnak [...] A hagyományt megvető, az illem megkívánta értékeket feladó jóléti világ új emberének ára ez. Ilyen esetekben is ragaszkodjunk a formaságokhoz és az illemhez? Tagadjuk meg a szolgálatot? Vagy a szolgálat elvégzése során egyházunk tovább sodródjon az erkölcsnélküli világrend lejtőjén? [...] miért engedünk az elidegenedett világ elvárásainak [...] Megnyerhetjük-e ezt a szekularizálódott világot az isteni küldetés és igény feladásával? Hogyan bírhatjuk a hozzátartozókat jobb belátásra, és miként tarthatjuk meg a szertartás irányítását?” (104-105. p.)

A válasza sommás: „Az egyház szolgálata a Szentírás értékének a megváltásával kell történjen.” (105. old.)

Kovács Lőrinc bemutatja a református egyház feladatát az emigrációban, az 1900-as évek elejétől napjainkig. A tengeren túli magyar egyházközségek, templomok megalapításuk óta nemcsak vallási, hanem kulturális, társadalmi és magyar etnikai központok is. Az egyház feladatai közé sorolja a szerző a vallási különbségekből származó konfliktusok megoldását, a megbékélés segítését, a család egészének jólétéért érzett felelősség felébresztését, továbbá „feladata, hogy célként tűzze ki a vagyon egyenlőbb megosztásának előmozdítását, és hogy tiszteletben tartsa az olyan keresztény eszméken alapuló értékeket, mint a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok [...] és az emberi méltóság”. (113. p.)

Külön alfejezetben tárgyalja az egyház helyét és szerepét a jóléti társadalmakban, és tulajdonképpen itt ad választ a bevezetőben feltett kérdésekre is. A krisztusi szeretet- és az igei szolgálat mellett a gyakorlati teológiában, a diakóniában látja a megoldást és a diaszpóra egyházának legfőbb feladatát. „Anélkül, hogy a szekularizáció érdekeit kiszolgálnánk és az evangélium fontosságát feladnánk, a szeretetszolgálat lehetőségeit kell megtalálnunk [...] az egyháznak is gyakorlati lehetőségekkel kell előállnia [...] az alapoktól, a gyülekezetépítéstől kell elkezdenie újraszervezni életét [...] az élő hitben gyökerező, szereteten alapuló közösségi-gyülekezeti élet megszervezésével.” (117. p.) Arra is figyelmeztet, hogy ennek politikai meggyőződésektől mentesnek, semlegesnek kell lennie, és mindehhez rendelkezni kell egészséges nemzeti tudattal is.

Bemutatja a jóléti társadalomban végzett lelkészi szolgálatot is. Fontosnak, a gyülekezetépítés pillérének tartja a pásztorációt, a családlátogatást, az idősek, betegek felkarolását, gondozását, a szeretetszolgálat gyakorlását és a nevelést. További alappillér szerinte

„a mindennapi szeretetteljes lelkipásztori élet és az abból következő bizonyságtétel mellett az evangélizációs jellegű, szívhez szóló igei szolgálat, azaz a prédikáció is. Nem engedhetjük meg azt a fényűzést, hogy üres szólamokkal, túlzottan tudományos, elvont teológiai kérdésekkel vagy elnyújtott kegyes beszédekkel tereljük el a figyelmet a mai »jóléti« ember számára fontos, őt érintő, hozzá szóló üzenettől... Ezek a kérdések merőben más töltetűek, mint az otthoni, Kárpát-medencei magyarság egzisztenciájáért, a mindennapi kenyérért, a kisebbségi sors terheinek könnyítéséért könyörgő ember kérdései.” (121. p.)

Kovács Lőrinc rámutat ezzel arra, hogy a diaszpóra és a Kárpát-medence magyarsága különbözik. Utóbbira jellemző Kányádi Sándor verssora: „Va-