Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)

2017 / 1. szám - RECENZIÓK - Erdődy Gábor: Pascal Fontaine: Út Európa szívébe, 1953–2009 [ismertetés]

134

Egyháztörténeti Szemle XVIII/1 (2017)

mi is motiválta az európai ügy mellett magát elkötelező idősebb generációt. S mivel a képviselőcsoport története a második világháború vége óta összefonódik a kontinens történetével, a monográfia a címben ígértnél lényegesen többre vállalkozik, amikor részletesen tárgyalja az európai integráció folyamatának legfontosabb kérdéseit.

A kötet az Európai Parlament képviselőinek három generációját mutatja be. Az 1952 és 1979 közötti történéseket áttekintő első részben azokat az ún. „úttörőket”, akik az első világháború kitörése előtt születtek és személyes élményük volt a második világháborúhoz vezető út. Az 1979 és 1994 közötti korszakot tárgyaló második részben azokat a második világháború előtt született ún. „építőket”, akik az európai integráció előmozdításával lehetővé tették az európai gazdaság közös piaccá szerveződését és erősítették a társadalmi szolidaritás, valamint a területi összetartozás gondolatát. Az 1994 és 2009 közötti időszakot tárgyaló harmadik részben pedig azokat a második világháború után született ún. „reformereket”, akik alkalmassá tették az uniót a kontinens újraegyesítésére.

Az első részben a szerző az Egyesült Európa kiépítése kezdetétől: a Schuman-terv 1950. május 9-i meghirdetésén, a Kereszténydemokrata Képviselőcsoport 1953. június 16-i megalakulásán, az egységes Parlamenti Közgyűlés 1958-ben bekövetkezett megteremtésén, az Európai Monetáris Rendszer 1978-ban történt megszületésén, az Európai Néppárt 1978. március 14-i létrejöttén át az 1979. június 7-én és 10-én lebonyolított első közvetlen európai választásokig eljutva, lépésről lépésre haladva rekonstruálja az integráció alapjait megteremtő folyamatot. Részletesen foglalkozik a Közösség 1972-ben lejátszódó első bővítésével, a Dél-Európa államaiban 1974-75-ben lezajlott demokratikus változásokkal és azok következményeivel, a Szovjetunió által elnyomott nemzetekkel vállalt kereszténydemokrata szolidaritás példáival, Afrika - általuk történelmi s erkölcsi örökségként megélt - megsegítése, a kereszténydemokraták szívügyének nevezett közös agrárpolitika kérdéseivel.

Fontaine érdeme, hogy szövege a rendkívül precíz és aprólékos politika- és intézménytörténeti leírások közepette sem válik száraz olvasmány- nyá, az eseményeket mozgató politikusok élő személyiségekként jelennek meg leírásaiban. így ismerkedhetünk meg többek között Jean Monnet, Walter Hallstein, René Charpentier, Egon Klepsch, Emilio Colombo, Leo Tindemans kiemelkedő teljesítményével, s mindenekelőtt az európai ügy mellett magukat fanatikusan elkötelező alapító atyák történelemformáló szerepével. Utóbbiak érdemét Fontaine abban jelöli meg, hogy felismerték, milyen jövő vár Európára a radikálisan megváltozott világban és kellő bátorsággal rendelkezve olyan energiákat tudtak mozgósítani, amelyek „képesek voltak felépíteni a béke, a közös érdek és a szociális igazságosság új Európáját”.

Az 1979 és 1994 közötti időszak történetét bemutató második részben Fontaine a parlamenti ciklusok által megformált keretek között mozogva jelöli ki a korszak fejlődését meghatározó súlypontokat és témaköröket, s a Képviselőcsoport politikáját ismertetve értelmezi a nemzeti delegációk működését. Részletesen taglalja a van Aarsen, Klepsch, Colombo és Tindemans által a Parlamentnek 1979. szeptember 27-én benyújtott, az intézményi ügyeket középpontba állító, az Unió alakulásának újabb lendületet adó kezdeményezést, valamint a Parlamentnek a költségvetési eljárásban betol-