Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 1. szám - TANULMÁNY - Rada János: Egyházkritikai röp- és vitairatok Magyarországon 1867-től 1895-ig (Interpretációk, frazeológia és eszmetörténeti háttér)

4

Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016)

és a közvéleményt egyaránt meghatározta, ennek folytán pedig egyház-, sőt vallásellenes közhangulat dominált a dualista országban. Salacz Gábor például már odáig jutott, hogy az „Egyház mintegy katakombaszerű életre szorult”.5 6 Néhány, az egyházban hírhedt antiklerikális publicista neve megjelent ugyan a könyvek lapjain, ahogy némely kiadvány is kapott néhány sornyi figyelmet,6 a 19. századi magyar egyházkritikai irodalom átfogó vizsgálata azonban már nem fért bele a régebbi, főleg egyházi személyek által művelt egyháztörténeti kutatások tárgykörébe, sőt mindeddig a hazai történettudomány — és főleg az eszmetörténet-írás - adóssága maradt.

Tanulmányomban több, ám egymással szorosan összefüggő problémát vizsgálok: milyen tipikus, rendre vissza-visszatérő interpretációk és fogalmak szerszámosládájával operáltak az antiklerikális szövegek szerzői? Milyen érvelési stratégiák mentén foglaltak állást az egyházpolitikai reformok mellett? És egyáltalán: miféle eszmeiség talajáról és szerzői pozícióból ostorozta a katolikus egyházat a seregnyi egyházkritikai kiadvány, amely a 19. század utolsó harmadában napvilágot látott? A szövegek eszmetörténeti vizsgálata során feltérképezem az egyházkritikai röp- és vitairatok sajátos szótárát is, majd körüljárom az egyes kulcsfogalmak jelentéstartományait,7 ami magára a nyelvre fordítja a figyelmet. A politika alapnyelveire a 18. század végét és a 19. század első felét illetőleg mára jól rávilágított az eszmetörténeti irodalom,8 magam pedig úgy gondolom, hogy az egyházkritikai szövegvilág fogalmi hálója a század utolsó harmadában egy szintúgy jól megragadható, viszonylag egységes, kompakt nyelvet képezett. A figyelmem azonban - a téma komplexitása folytán - nem összpontosul kizárólag a fogalomtörténeti vizsgálatra.

Dolgozatomban Szabó Miklós liberalizmus-kategóriáit veszem alapul. Szabó az eszme alaptípusait vizsgálva a rendiség hagyományából, abszolutizmussal szembeni harcából kisaijadó, államminimalizáló és társadalomelvű klasszikus liberalizmustól elhatárolt egy, a felvilágosult abszolutizmus örökségében gyökerező kontinentális irányzatot. A kontinentális liberalizmus teóriájában nem az állam és a törvények minimalizálása, hanem pont hogy az alapos kodifikáció és az alkotmányos állam képezhette a szabadság garanciáját, sőt az állam feladata lehetett a polgári viszonyok megteremtése, a reformok diadalra juttatása is, ami szintúgy az államminimalizálás - klasszikusan liberális — programja ellen hathatott. Tanulmányom tárgya szempontjából fontos, hogy a rendi-feudális maradványok és a katolikus egyház elleni harc a kontinentális liberalizmust formálta és jellemezte.9

5 Salacz, 1974.13. p.

6 Karácsonyi, 1929.275 -276.; Salacz, 1974.41., 54., 74. p.; Török, 1941.230-231. p.

7 A fogalomtörténet-írás metodológiájához ld. pl. TrencsÉNYI Balázs: Kulcsfogalmak és politikai nyelvek: gondolatok a kontextualista-konceptualista eszmetörténeti módszertan kelet-közép-európai adaptációjáról. In: A történész szerszámosládája. A jelenkori történeti gondolkodás néhány aspektusa. Szerk.: Szekeres András. Bp., 2002. (Atelier Füzetek, 3.) 117-158. p.

8 TakáTS JÓZSEF: Modern magyar politikai eszmetörténet. Bp., 2007. (továbbiakban: TakáTS, 2007.) 14-21. p.

9 SZABÓ MIKLÓS: A liberalizmus elvi kérdései. In: Liberalizmus és nemzettudat. Dialógus Szabó Miklós gondolataival. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Bp., 2008. (Eszmetörténeti Könyvtár, 8), 11-30., 11-18. p.