Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Fogl Krisztián Sándor: A veszprémi egyházmegye alsópapságának fegyelmi ügyei, konfliktusai 1847-1849 között (Esettanulmányok)
A veszprémi egyházmegye alsópapságának fegyelmi ügyei 7 a levél szövegének írásképétől másrészt, míg az egyik levélben négy személyt tüntettek fel, a másikon hat szerepelt, mint írástudatlan. Február 5- én a szentszék előtt hivatalos oklevelekkel bizonyította Huszár György az ártatlanságát, emellett kiderült, hogy a folyamodvány Simon János templomatya „kontatására” (= vádolására) készült, aki úgy íratta alá a tanúkkal, hogy a vádakat nem olvasta fel előttük. Közben tizenegy személy kijelentette, hogy ezekről a botrányokról semmi ismerettel nem rendelkeztek, ami a plébános ártatlansága mellett szólt, így a szentszék meg is intette a híveket hamis vádjaik miatt.20 Újabb vádakat fogalmaztak meg ellene 1849-ben, melyeknek kiindulópontja a papi járandóságok megtagadása volt. Csehiben a dézsmaszedés joga a veszprémi püspököt illette, aminek egy tizenhatod részét engedte át a plébánosnak. A tizedről a papság 1848-ban lemondott, az állam kárpótlást ígért, aminek Csehiben csak 1852-ben lett foganatja.21 Ehhez kapcsolódik a História Domusban Huszár György epés megjegyzése: „1848. Ugyan azon évben a papi dézsma megszüntetvén az országgyűlés által, a plébánia is sedecimáját elvesztette, 40 akó bort és 40 kereszt gabonát, kárpótlás ugyan ígértetett, de abból alig lesz valami, ha lesz is, nagy köszönet nem lesz benne.”22 1849. május végéig nem történt intézkedés a kárpótlással kapcsolatban, ezért Huszár felkereste Simon János helyi bírót, aki megtagadta földjei megszántását és mindennemű egyházi juttatást, továbbá a híveket ugyanerre szólította fel. Simon János csehi bíró döntését 1849. június 18-án anélkül hozta meg, hogy ezzel kapcsolatban a helység lakosaival egyeztetett volna, ezért Huszár György plébános feljelentette Csertán Sándor Zala megyei kormány- biztosnál, aki Keszthelyen rendezkedett be. Arra kérte, hogy Simon bírót dorgálják meg, mert több esetben is gorombaságokkal illette őt, olyasmit emlegetve, hogy minden urakat, papokat, zsidókat fel kellene akasztani, továbbá a bíró kijelentette a bizottmány előtt, hogy agyonlöveti Huszárt, ha nem helyezik át másik plébániára.23 Ezen folyamodással azt nyerte a plébános, hogy a bírónak - valamelyik jólelkű pap barátja által - tudomására jutott, ő is folyamodott a plébános ellen a fent nevezett biztoshoz, és hazaárulással vádolta. 1849. június 18-án Szmodis János püspöki helynöknek adta elő panaszát a lelkipásztor. Levelében a köztörténetre is utal: „Nagyságod most feje, és attya egyszersmind árva megyénknek. Kinek másnak részvétteljes kebelébe öntsük ki tehát panaszinkat, fájdalmainkat, kinek mondjuk el sérelmeinket? Ezen édes kedves viszonynál fogva bátorkodom nagyságodat a következendőkrül alázatosan tudósítani. Történt az most, hogy a magyar dolgok jobb fordulatot vőnek, hogy Simon János csehi bíró, irántam folyvást táplált rossz indulatját követve földjeimnek mun20 Szentszéki ülés jegyzőkönyve, illetve vádlevél. Veszprém, 1848. február 5. - VÉL. I. 1. 41a. 96/1847. 21 Farkas, 1990.34. p. 22 HD Sümegcsehi. Vö. FARKAS, 1990.35. ^ HD Sümegcsehi. Vö. VÉL. 1.1.41a. 359/1849.
