Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - RECENZIÓK - Dévényi Anna: Katolikus egyháztörténelem az oktatásban. Nemzetközi trendek, új szempontok
Recenziók 137 A nyitó tanulmány nemcsak e kötet tartalmait alapozza meg és helyezi szélesebb tudományos keretbe, de hiánypótló a magyar nyelvű egyháztörténeti publikációk sorában is. Klaus Schatz SJ. Teológia-e az egyháztörténet? című, német nyelven először 1980-ban közreadott írása az egyháztörténészek számára mára már alapvető hivatkozási pont lett, de magyarul mindezidáig nem volt hozzáférhető. A rendkívül igényes fordítást Görföl Balázs végezte el. Klaus Schatz az egyháztörténelem mint határtudomány hovatartozásának és önértelmezésének kérdését a teológia és az egyháztörténet, illetve az egyháztörténet és a történettudomány kapcsolatának összefüggésében vizsgálja. Analitikus módszere olyan mintát kínál, amely nemcsak az egyháztörténészek számára releváns: észrevételei, megállapításai bármelyik történeti határtudomány művelőinek nagy hasznára lehetnek. A címben feltett kérdés feltárása a historiográfiai előzmények tematikus rendezésével indul. Klaus Schatz az igennel és nemmel válaszoló kutatók munkáit és érveit egyaránt összefoglalja, elkülönítve a teológia és a történelemtudomány felől közelítő értelmezéseket, sőt kitér a protestáns egyházak és egyháztörténészek munkáira is. Mindezek ismeretében fejti ki saját, figyelemre méltó válaszát, melyben az egyháztörténetet, mint „az egyház történeti kibontakozásának teológiáját” értelmezi. Eszerint az „egyháztörténész [...] az egyház faktikus történetét az egyház teológiai lényegének kibontakozásaként igyekszik megérteni”. Sághy Marianne, a CEU nemzetközi hírű oktatója Egyháztörténet és patrológia című írásában röviden ismerteti a patrisztika tárgyát, helyét és szerepét az egyháztörténet-írásban, valamint a tudományág kialakulásának és formálódásának történetét, legjelesebb művelőit. Izgalmas képet fest arról a lehetőségről, amit az egyházatyák korának a kereszténység szempontjából történő szemlélése kínált a késő antikvitással foglalkozó világi tudósoknak is. Az 1970-es évekre Nyugat-Európában népszerűvé váló patrisztika e korszak kapcsán a Római Birodalom hanyatlása helyett új népek, új társadalmi csoportok, új és demokratikus szellemű kultúra és vallás felemelkedéséről beszélt, ráadásul az antik szövegek módszertani-ismeretelméleti szempontból nagyon is kurrens irodalomkritikai, hermeneutikai elemzése alapján. Az egyházatyák írásainak aktualitására Joseph Ratzinger mellett számos világi kutató is rámutatott annak a ténynek a felmutatásával, hogy a késő antikvitás és a posztmodern kor társadalmi, kulturális és vallási jelenségei között rendkívül sok hasonlóság figyelhető meg, például a multikulturalizmus és a szekularizáció. Az egyházatyák pedig éppen e konkrét élethelyzetekre, problémákra igyekeztek válaszokat adni. Sághy tanulmányában több olyan, korábban figyelmen kívül hagyott jelenséget (ismeretelméleti módszert, irodalmi műfajt stb.) ismertet, melyeket az egyházatyák friss, innovatív és kreatív gondolkodásának köszönhet az európai kultúra. A kötetet bevezető tanulmányok közé sorolható Hermann-Josef Scheidgen, a kölni egyetem oktatója Észrevételek a német egyháztörténettel kapcsolatban című írása is. Nehezen érthető, hogy a kötet szerkesztői miért döntöttek úgy, hogy e két tanulmány (Sághy és Scheidgen) között helyezik el Tóth Tamás A Katolikus Egyház történetének oktatása Rómában című írását, mely sokkal inkább kapcsolódik a mindezek után elhelyezett, a magyar felsőoktatás helyzetét vizsgáló írásokhoz, illetve a Scheid- gen-tanulmány végén megjelenő német felsőoktatási panorámához.
