Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - RECENZIÓK - Dévényi Anna: Katolikus egyháztörténelem az oktatásban. Nemzetközi trendek, új szempontok
138 Egyháztörténeti Szemle XVII/3 (2016) Scheidgen tanulmánya amúgy remek átvezetést is ad a két terület (a tudományelmélet és az oktatási praxis vizsgálata) között, mivel nemcsak a már Schatznál is felmerülő dilemmákat járja körül (amire a tanulmány alcíme is utal: „Egyháztörténet a teológia peremén?”) a német szakirodalom alapján, de átfogó képet ad a német egyháztörténet-írás történelmi hagyományairól és sajátosságairól, valamint az egyetemi és főiskolai egyháztörténet oktatásról is. A historiográfiai részben plasztikusan láttatja a német vallásfilozófiai, illetve történelemfilozófiai gondolkodás (például a felvilágosodás és a historizmus) és az egyház történetének (például a reformáció) kölcsönhatásait, és mindezek hatását a történetírás szemléletére és módszertanára. Az egyháztörténet megjelenése a felsőfokú stúdiumokban - a tartományok és az egyetemek autonómiájának köszönhetően - Németországban rendkívül színes képet mutat. Scheidgen bemutatja az egyházi, szerzetesi és az állami intézmények tanterveinek engedélyeztetési processzusát, valamint a tanulmányi rend legfontosabb sajátosságait, elsősorban az oktatás és a számonkérések jellemző módszereit foglalva össze, mivel a tartalmak intézményenként (vagy még inkább, „professzoronként”) meglehetősen eltérőek. Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora, már említett írásában az egyháztörténeti kutatások és az egyháztörténelem oktatása szempontjából is kiemelt figyelmet érdemlő római lehetőségeket mutatja be, nem utolsó sorban személyes tapasztalatai alapján. A legfontosabb egyházi levéltárak és gyűjtőkörük, valamint alapvető kutatási segédleteik mellett részletesen ismerteti a római egyházi egyetemek graduális és posztgraduális, általános és speciális egyháztörténeti képzési kínálatát. Tömör elemzést nyújt az egyháztörténeti tárgyak tanterven belüli súlyáról és hangsúlyairól, az egyháztörténeti szakirányokon tanuló hallgatók számáról, nemzetiségi megoszlásáról, a nők és férfiak, egyházi és világi személyek arányáról is. Tóth Tamás tanulmánya és a kötet hasonló tematikájú - vagyis egy- egy oktatási terület (így az erdélyi és a magyarországi felsőoktatás és közoktatás) adottságait vizsgáló - Írásai elsősorban azok számára lehetnek érdekesek, akik az egyháztörténet oktatásában vagy épp írásában maguk is aktívan részt vállalnak. Az olykor felsorolásszerű ismertetések - a szerkesztők célkitűzéseinek megfelelően - mint egy SWOT analízis tárják fel a téma oktatásával kapcsolatos erősségeket, gyengeségeket, veszélyeket és lehetőségeket. Ez - meglehet — kissé száraz olvasmány, de az egyháztörténészek, a történelemtanárok, a hittanárok, a katekéták számára számos nagyon is fontos és hasznos információt nyújt, valamint segítséget rövid és hosszú távú feladataik kijelöléséhez és megvalósításához. Janka György, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára a magyarországi katolikus (Esztergom, Veszprém, Győr, Eger, Pécs, Nyíregyháza, Sapientia Szerzetesi Főiskola) és református (Debrecen) hittudományi főiskolák, illetve karok (Károli Gáspár Református Egyetem és Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karai), valamint néhány bölcsészkar (ELTE, PPKE, Károli) egyháztörténeti kurzusait veszi sorra, ismertetve azok témáit, oktatóit és kötelező irodalmát. Bár az egyes intézmények bemutatása - terjedelmüket és részletezettségüket tekintve - meglehetősen egyenetlen, a tanulmány így is lehetőséget ad az érdemi összehasonlításra és egy értékelhető, tanulságos összkép kialakítására.
