Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - RECENZIÓK - Mózessy Gergely: „Nehéz időkben dönteni kell”. A veszprémi püspökség a második világháború idején.
Recenziók 125 mányban szó esik a dunántúli püspökök közös memorandumáról is, majd azokról az erőfeszítésekről, amelyeket - épp a memorandum bosszújaként- elfogott és a győri egyházmegye területén fogvatartott Mindszenty József érdekében Apor Vilmos kifejtett. Az írás zárszavában elhangzik, hogy Mindszenty elsők között támogatta a vértanú boldoggá avatását. Gárdonyi Máté főiskolai tanár tanulmánya az, amely segít kicsit jobban megvilágítani az egyházjogban kevésbé járatosak számára, hogy milyen problémákat vetett fel egy püspöki aula számára az állami zsidótörvények sora és az azok elől való menekülésként is felfogható áttérések növekvő száma. A komplex kérdéskörből a keresztség szentségének védelmében kötelezően előírt, áttérést megelőző képzési idő a legtöbbször - és többnyire kevés empátiával - emlegetett vetület. Kevésbé ismert a keresztség bűnbocsátó hatásával járó házasságjogi következmények kezelésének világa. Az állami törvények szigorodásával egyre többen kerültek nehéz helyzetbe és váltak egyre összetettebbé a kérdések. Szó esik itt zsidó származású, az Anschluß után problémás állampolgárságú katolikus papról, neofiták szemináriumi felvételének túlnyomórészt - de nem kizárólagosan!- történő elutasításáról, zsidó származású katolikus iskolai tanárok állás- vesztéséről és egykori zsidó birtokok megszerzésének fájó kérdéséről. Gárdonyi Máté konklúziója fontos: „Esetről-esetre lehet mérlegelni, hogy [az ügyek kezelésében] mekkora szerepe volt az antiszemita attitűdnek, a korszellemhez való alkalmazkodásnak, az intézményi érdekek érvényesítésének vagy a pragmatizmusnak.” Vagy - teszem hozzá talán kevésbé elítélően- mennyire volt teljesen logikus következménye egy-egy intézkedés az egyházigazgatási hagyományoknak, amely nem kezelt egy-egy jelenséget újdonságként, hanem rutinból régóta létező válaszokat vett elő - s pusztán rácsodálkozott a növekvő esetszámra, de a megváltozott viszonyok között azok következményeit nem kellően érzékelte. Itt kell kitérnünk Karlinszky Balázs levéltáros kiváló, a veszprémi püspöki aula 1917 és 1949 közti összetételéről készült elemzésére. 1939 tavasza és 1945 ősze között Veszprémet öt főpásztor kormányozta, sokuknak szinte megmelegedni sem volt itt ideje. Széküresedések - nemkülönben a főpásztor akadályoztatása8 - esetén pedig rendkívüli módon megnőtt az aulisták fontossága az ügymenetben. Karlinszky Balázs eredendően középkorász, ezt munkájának archontológiai megközelítése is elárulja. Szó esik a káptalan szerepéről az egyházmegye kormányzásában, a kulcspozíciókról (helynök, provikárius, irodaigazgató, titkár), az egyházmegye irreálisan nagy területéből fakadó, háborús viszonyok közt elengedhetetlenül szükséges lokális kormányzat kiépítéséről, azaz a püspöki biztosok szerepéről, de a központi hivatalokról és azok civil munkatársairól is. Meglepő összegzését - amely szerint az egyházmegye kormányzatát sem a háború, sem a sűrű személycserék nem befolyásolták - személyes kutatási tapasztalatokkal is alá tudom támasztani: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tanúsága szerint soproni fogságában veszprémi iktatószámokat használva Mindszenty egyházkormányzati lépéseket is tett, Shvoy Kálmán emlékirata szerint pedig „szobája tele volt iratokkal”. Ez annak fényében különösen elgondolkodtató, hogy a vele együtt raboskodó 8 Mindszenty József 1944 novemberének közepétől 1945 áprilisának végéig a nyilasok fogságában volt.
