Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy-Ajtai Ágnes: A pünkösdi mozgalom korai éveinek missziótörténete Magyarországon

34

Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016)

Az 1930. évi konferencia felhatalmazásával Kalincsák Mihály és felesége felavatott, országos „hatáskörű” missziói munkások, evangélisták lettek. Utazásaik során valamennyi gyülekezetét sorra látogatták, de főleg a Duna- Tisza-közén és a Tiszántúlon munkálkodtak. 1933-ban a közösség vezetői az apostoli kézrátétel hagyományát követve, az éves konferencia résztvevői előtt avatták prédikátorrá Tomi Józsefet, majd kirendelték missziómunkára. Az 1934. évi konferencia fontos adatokat tartalmaz a felavatott munkások feladatára vonatkozóan. Bors Lajos önként jelentkezett missziói munkára már 1926-ban, ahol megkapta az engedélyt, viszont felavatott körzeti munkás csak 1934-től lett, Veszprém megye területén. A konferencián az észak-dunántúli körzetbe is kirendeltek munkatársat Tolnai Gábor személyében. Mindketten az alábbi feladatokra kaptak felhatalmazást: az evangélium hirdetése, úrvacsoraosztás, keresztelés, a gyülekezetek valamennyi ügyének intézése.-»2 Tolnai Gábor Kanadából tért haza már pünkösdiként, és csak egy évvel később, 1935-ben vetődött fel, hogy főállású missziósként dolgozzon.

Az 1935-ös konferencián újabb lépés történt a szervezettség irányába: prédikátori munkára avattak fel három főt (Borok János, Tiszakanyár; Bartha András, Hajdúhadház; Búth Kálmán, Pilis), „segédmunkára” nyolc főt. (Rádli Imre, Budapest; Andruskó János, Horváth Gyula, Horváth Géza, Fábián József, Kispest-Kazinczy utca; Mucsi Ferenc, Pécs; Schaffer András, Mezőberény; Szűcs Benő, Szőkepuszta.) Továbbá megállapították, mely gyülekezetek igényelnek sürgősen missziómunkást: Tápiószentmárton, Böhönye, Felsőgalla és környéke, Szolnok.42 43 44 45 Ez a lista a szakadás utáni, Tomi József vezette közösséghez kapcsolódik. A névsorban szereplők többsége nem új a gyülekezeti munkában, valószínűleg megerősítő jellege lehetett ennek az aktusnak. Az viszont jól látszik, hogy a munkatársak jelentősége nőtt, létszáma gyarapodott, a feladatok pedig differenciálódtak.

Az első komoly figyelmeztetés is ebből az évből származik, amikor is konkrétan néven neveztek bibliaárusokat és tanítókat, akiktől a gyülekezetek tartózkodjanak.-»4 Korábban csak arra hívták fel az újságban a figyelmet, hogy a központi legitimáló írásbeli felhatalmazást kéijék el a tanítóktól.43 Valószínűleg folyamatosan zajlott a prédikátorok regisztrálása - ennek módjáról nem maradt fenn dokumentum.

Ha a korabeli forrásokból és az elbeszélésekből megismerhető neveket vizsgáljuk, találhatunk jobban vagy kevésbé dokumentált életutakat. Fel42 Konferenciabeszámoló. In: Apostoli Hit, 1934. 62. sz. 8. p.

43 Konferenciabeszámoló. In: Apostoli Hit, 1935. 7-8. sz. 6. p.

44 Óvás. In: Apostoli Hit, 1935.1. sz. 9. p.

45 Viszonylag hamar kialakult a gyakorlat, hogy a prédikátorok írásos, arcképpel ellátott igazolást kaptak arról, hogy hirdethetik az igét. A segédprédikátorok igazolványát a körzet vezetője állította ki. Ez részben a missziómunkás-rendszer sajátosságának köszönhető: a korabeli hírközlés és információáramlás sebességét tekintve nehéz volt nyomon követni minden utazó szolgálót, és könnyen keveredhetett közéjük nemkívánatos személy is. Tehát a központi vezetés „meghosszabbított kezét” jelentették ezek az okiratok. „Mikor odamentünk [Jugoszláviába], megtiltottak minden missziói tevékenységet. Ugyanis útlevelünkből látták, hogy misszió-munkások vagyunk” - írja Mihók Imre egy beszámolójában, tehát a szolgálattevők foglalkozása az útlevélben is fel volt tüntetve. Mihók, E. W.: Jöjjetek, jöjjetek! In: Apostoli Hit, 1934. 63. sz. 6. p.