Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 3. szám - DOKUMENTUM - Sas Péter: Ravasz László dunamelléki református püspök hivatalos levelezéséből
D OKUMENTUM Ravasz László dunamelléki református püspök hivatalos levelezéséből Sas Péter Ravasz László (1882-1975) teológus, egyházi író, a magyar protestantizmus egyik 20. századi meghatározó személyisége. 1903 és 1905 között a kolozsvári Farkas utcai templom segédlelkésze és Bartók György püspök titkára, 1906-ban Bánffyhunyadon, szülővárosában káplán. 1907-ben a kolozsvári Református Teológiai Akadémia tanára, 1918-ban az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője. 1921-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, négy évtizedig a budapesti Kálvin téri templom lelkésze. 1926 és 1944 között a Főrendiház tagja. 1936 és 1948 között az Országos Református Lelkészegyesület elnöke, 1937 és 1948 között a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventjének és Zsinatának lelkészi elnöke. 1948-ban lemondott püspöki rangjáról és visszavonult a közélettől. 1951-ben nyugalmazott lelkészként Leányfalura költözött. 1956. október 31-én a református Országos Intézőbizottság elnökévé választották és legitim püspöknek nyilvánították. Református Megújulási Mozgalmat szervezett és 1957 húsvétjáig a Kálvin téri templomban szolgált. Élethivatásának, Isten szolgálatának a választása összefüggésben lehet egyik általános jelleggel kifejtett megállapításával: „Az erdélyi református magyar ember élete szorosan össze van forrva az egyház életével. Az én rokonságomban, ha fel tudtam számítani ötven tanult embert, ebből negyvenöt bizonyára pap volt, kettő tanító és három tanár”1 A protestáns egy- házfelekezethez való tartozása különösen nagy hatással volt rá. „Jól esett, hogy református vagyok, mert az én világomban minden jóra való ember református.”2 Vallomásos kijelentése nem tartotta vissza attól, hogy ne adózzon elismeréssel olyan római katolikus egyéniségek előtt, amilyen Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök vagy Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt. „Prohászkát a mi nemzedékünk egyik legnagyobb emberének kell tartani. [...] nagy prófétai pátosza, egészen különös költői világa csak eszköz és transzparens volt keserű és boldog istenmámorának az elmondására.”3 * 1921-ben, élete nagy vízválasztó eseményekor, budapesti meghívása alkalmával el kellett válnia szülőföldjétől. A mindkét földrajzi terrénumra kiterjesztett haza fogalmának megélése átsegítette a lelki megrázkódtatáson. „Ha nem élt volna bennem szenvedélyes bizonyossággal, hogy Erdély és Magyarország egy föld, egy ország, egy haza, úgy éreztem volna, hogy árulást követtem el szülőhazám ellen.”4 Az otthon hagyott erdélyi híveket a püspöki székbe emelkedett főjegyző-utóda, Makkai Sándor vigasztalta. „Ha közvetlen jelenlétét, közvetlen munkásságát és személyiségének közvetlen * Ravasz László: Magamról. Debrecen, 1944. (Theologia önéletrajzokban'i.) 12. p. 2 Uo. 13. p. 3 Ravasz László: Prohászka. In: Uő: A Tháborhegy ormán. Beszédek, cikkek, előadások. Kolozsvár, 1928.126. p. ■» Ravasz László: Emlékezéseim. Közreadta: Gyökössy Endre. Bp., 1992. (továbbiakban: Ravasz, 1992.) 151-152. p.
