Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 2. szám - DOKUMENTUM - Miklós Péter: Marosi Izidor 1956-ban
102 Egyháztörténeti Szemle XVII/2 (2016) A hátralévő két hónapban teljesen zavartalanul folyik a hitélet. A gyermekek, ha szüleik kívánják, hittanórára járhatnak. A templom mindig telve van. A gyóntatást szinte nem győzzük vasárnaponként. - A szállítások átmeneti zavara miatt vásárlási láz ütött ki. Ami csak található volt az áruházban, mindent felvásároltak. Bizonyos cikkekhez nehezen lehetett hozzájutni, de mindent kárpótolt a szép fellendülés, mely az emberek vallási életében mutatkozott. Papi életemnek egyik legszebb időszaka volt ez. 1957 Kora tavasszal az orgonát, mely majdnem használhatatlan állapotban volt, teljesen kijavíttattam. 3.000 forintba került. Április 24-én megkezdtük a templom cserépfedelének lecserélését. A rossz gerendákat kicseréltük. Egyharmad lécpótlék kellett, a hófogót átszereltük, három új kifúvó ablakot készíttettünk. Ezen munkálatok költsége 30.000 forint volt. Október elejére elkészült a templom előtti rész betonozása és egy új beton bejáró építése. Ez 10.000 forintba került. Ez év őszén bérmálás volt. 380 volt a bérmálkozók száma. Ebben az évben Kisizsák részére egy új harmóniumot veszünk. Az árát, 3.500 forintot a kisizsákiak adják össze. Mostmár az iskoláknál végzett szentmisék alatt harmóniumkísérettel énekelnek a hívek. - Ez év áprilisában a hitoktatással kapcsolatban bizonyos megszorításokat alkalmaznak és mostmár nem járhat minden gyermek szabadon a hittanra. A júniusban történt hittan beiratkozásoknál azonban még nincs megszorítás és több mint 500 gyereket iratnak be katfolikus], hittanra. Ebben az évben a lelkigyakorlatos szentbeszédeket Szabó György szabad- szállási plébános tartja. 1957. szeptember]. 1-jén Teleki Kornél káplánt Helvéciára helyezik. Négy évi itteni működése hősies, szép és eredményes papi munka volt. Helyébe Mácz István újmisés jött.19 Ebben az évben a hitélet szépen fejlődik. Átlag vasárnapokon a szentmisék résztvevőinek száma: 1200-1400 [fő] volt. 19 Mácz István (1934-) 1957-tő] 1960-ig volt izsáki katolikus segédlelkész. 1968-ban VI. Pál pápa engedélyével laicizált és megnősült, 1990 és 1994 között Cegléd város polgármestere volt.