Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csíky Balázs: 1938 szimbolikus eseményei a magyarországi zsidó sajtó tükrében
1938 szimbolikus eseményei a magyarországi zsidó sajtó tükrében 67 dokumentum. [...] Serédi szózata mutatja, hogy a vallásosság sohasem süllyedhet fajgyűlöletté, hogy I'ten szolgája sohasem lehet az aranyborjú rabja, hogy az igazság és a szeretet I'tenében való hitet nem pótolhatja a vérnek pogány, ijesztő, barbár mítosza. A hercegprímás népszerűtlen dologra vállalkozott, amikor a mai időben hirdeti és hangsúlyozza a keresztény vallás zsidó gyökereit, és így a leghatározottabban elítéli a fajgyűlöletet. [...] Ha a magyar társadalomban olyan grandiózus erkölcsi erők lüktetnek, mint amelyek a hercegprímás pásztorlevelében megnyilatkoznak, akkor nem nagyítás, ha azt reméljük, hogy a béke, a tisztességes munka megbecsülésének, a társadalom egyes osztályai közötti harmóniának korszaka ki fog bontakozni a maga áldásos mivoltában, amikor a milliárd pengőt együttes erővel kell előteremteni.”22 Talán némi iróniát is kiolvashatunk ezekből a sorokból, amelyekben a kormány 1 milliárd pengős hadiipari fejlesztési programját vonja párhuzamba az újságíró a hercegprímás pásztorlevelének szellemiségével. Mindenesetre a nagy várakozások nem teljesedtek be, mert a magyar társadalomban nem a harmónia, hanem az ellentétek domináltak, ahogy ez a zsidótörvény parlamenti vitájában is kiderült. A javaslat parlamenti tárgyalását természetesen élénk figyelemmel kísérte a felekezeti sajtó is. Számon tartották a keresztény egyházi vezetők és a vallásos politikusok megnyilatkozásait. Kiolvasható a csalódás a keresztény egyházak képviselőinek magatartását látván. Az általános zsidóellenes hangulatban feltűnést keltett Széchényi György kereszténypárti képviselőnek a katolikus folyóiratban, a Korunk Szavában megjelent cikke: „... azt állapítja meg, hogy becsületes katolikus szempontból nem fogadhatja el a zsidó törvényjavaslatot, mert hisz az állam legelemibb kötelessége, hogyha valakit megfoszt a kenyértől, adjon neki alkalmat más téren való megélhetésre. Milyen különös, hogy a katolikus szempontot egy laikus domborítja ki, nem pedig illetékes egyházi emberek. Ez nekünk, zsidóknak, érthetetlen. Ha neolog rabbik nem mernek semmit se csinálni és átengedik, hogy a laikusok indítsanak meg minden judaizáló és vallási folyamatot, ez érthető, mert a neolog rabbik mégis csak alkalmazottak, akiknek szükségük van fizetésemelésre, akik tehát nem egészen függetlenek a világi rétegtől. De miért engedi nálunk az egyház, hogy az ő álláspontját egy világi férfiú juttassa kifejezésre? Nem avatkozunk az egyház dolgaiba, de azért csodálkoznunk még szabad s azt is szabad megjegyezni, hogy hagyják csak meg a neolog felekezeti életet a - zsidóknak.”1« A cionista újság cikke a katolikus vezetők kritikája mellett egyben a neológ közösség életét is kritizálja, érdekes párhuzamot vonva. A törvényjavaslat felsőházi tárgyalásán fejtették ki álláspontjukat a katolikus főpapok, akik méltóságuknál fogva voltak tagjai az országgyűlés második kamarájának. „A felsőházban a zsidótörvény tárgyalásánál felszólaltak a bíbornok-hercegprímás, Glattfelder katholikus, Ravasz László református, Raffay evangélikus püspök, zsidó részről dr. Láng Lajos és dr. Lőw Imánuel főrabbi. Az utóbbi kettő méltóan képviselte a zsidó álláspon22 A miniszterelnök és a hercegprímás szava. In: Zsidó Újság, 1938. március 9. 2. p. 22 Zsidó Szemle, 1938. május 6. 5. p.
