Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNY - Rada János: Egyházkritikai röp- és vitairatok Magyarországon 1867-től 1895-ig (Interpretációk, frazeológia és eszmetörténeti háttér)
18 Egyháztörténeti Szemle, XVII/1 (2016) reformtörvény országgyűlési elfogadása után sem respektálja a házasságot polgári formájában, és a polgári házasság ellen izgatást folytat, nem fogadja el a népképviseleti állam főségét és joghatóságát sem - ami a szerző interpretációjában nem egyéb, mint hazaárulás.68 A jogi egyenlőség és a vallásszabadság liberális programja többnyire szintúgy érvül szolgált a polgári házasság mellett. Toldy szerint a felekeze- tileg tagolt Magyarországon még nagyobb jelentőséggel bírhat a házasságügyi reform, a katolikus egyház ugyanis visszaélt jogaival a vegyes házasságok terén - nemegyszer még az ország törvényét is áthágva: „Biztosítanunk kell országos törvényeinket az egyház ellenében, mely isteni jogot tulajdonít magának a törvényszegésre; s ezt csupán úgy érhetjük el, ha elutasítjuk azon térről, melyen csak garázdálkodni tud”.6« Kóródy maga is kifejtette, hogy a többféle, egyaránt érvénnyel bíró házassági jog sértette az állampolgári jogegyenlőséget.70 A szerzetesség erőteljes kritikája, amely mindig is fajsúlyosán volt jelen az egyházkritikában, a vizsgált szövegvilágban szorosan összefüggött az ultramontanizmus idegen befolyásra utaló vádjával, és persze a papság egészéről szintúgy megfogalmazott véleménnyel, amely szerint idegen testet képeznek az államban. „Ki ne ismerné azon nagy kaszárnyákat, melyekből a pápai absolutismus őrseregei megszállva tartják hazánkat?” — tette fel a kérdést Toldy István, majd kijelentette, hogy mindaz a rossz, amely a papságot általánosságban is jellemezte, még jobban jellemezhette a szerzetességet, hiszen a felvilágosodás elleni harcban mindig „a szerzetesek Róma legkitartóbb, legfanatikusabb, legügyesebb előharcosai”. A szerző véleménye, hogy mindhárom szerzetesi fogadalom ellentétes mind az ésszel, mind az emberi természettel, és amúgy is: legfeljebb csupán az utolsót, a feltétlen engedelmességet tartják meg, amely a szerzetest nemegyszer idegen, az ország határain túli elöljárójához fűzi, amit pedig már az állam sem engedhet meg. Az állam Toldy véleménye szerint a népnevelés javára foglalhatná le a végleg eltörölt szerzetesrendek javait.71 Az állam Simonyi Iván szerint sem fogadhatja el, hogy az ország törvényeitől függetlenedni vágyó szerzetesek egy része feltétlen engedelmességgel forduljon idegen földön élő generálisaihoz.72 73 A legtöbb támadás természetesen a 19. század során is a jezsuitákat érte. A jezsuitizmus az antiklerikális irodalomban tulajdonképpen az ultramontanizmus szinonimáját jelentette. Mindehhez hozzájárult, hogy a közvélemény az egyház ultramontán tendenciájában a jezsuiták művét látta, amire jó példa lehet Simonyi Iván megjegyzése is, hogy a jezsuiták „föltét- len urai az egyháznak”.7» Mányoki Tamás jezsuitákról írt munkájában úgy fogalmazott, hogy a jesuiták ellen, - kik katonailag rendezett társaságukban az emberiség ellen valóságos merényletet képeznek - [...] minden becsületes ember ösztönszerü utálatot érez”, majd javasolta a magyar kor68 Kóródy, 1870/d. 66-67., 142-147., 159-164. p. <*> Toldy, 1868.177. p. 70 Kóródy, 1870/d. 148-158. p. 71 Toldy, 1868.223-227. p. 72 Simonyi, 1874.44-45. p. 73 Simonyi, 1874.16. p.
