Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Damian, Iulian Mihai: Eneco ferences szerzetes inquisitiója Pécs püspökével szemben (1267)

Eneco ferences szerzetes inquisitiója Pécs püspökével szemben

29

kihallgatott tanúk vallomásának, amelyeket a pápa ajánlása alapján írásba kellett volna foglalni, és figyelmesen meg kellett volna vizsgálni. A Frari levéltárában megőrzött rotulus az eljárás második fázisáról szól, amely során a Liber extra elismerte a vádlott számára a védekezés jogát és a számára kedvező tanúk bemutatását, ezzel is a szertartás ünnepélyességének a betartására, mint például a vádlott beidézésére, és a vádpontok átadására kényszerítve a bírót. Látványosak a püspök megbízottja által említett szabálytalanságok, mint például az inkvizítor szerzetes elutasító viselkedése a vádpontok megjelölése és a vádlók megnevezése kapcsán, vagy a saját megbízólevele bemutatásának az elmulasztása, amelyek egytől egyig mind feljogosították magister Johannest, hogy kétségének adjon hangot. Nehéz megítélni, mekkora súlyt tulajdoníthatott a bíró ezeknek, a püspök képviselője által felhozott eljárásrendi érveknek. Az egyedüli tiltakozás, amelynek helyt adott, az az eljárás első nótáriusának, Fehérvár prépostjának, IV. Béla helyettes-kancellárjának, Farkas mesternek a személyét érintette. Igencsak meglepő, hogy az inkvizítor szerzetes minden további nélkül figyelmen kívül hagyta az eljárásrend betartásának szabályait, aki valószínűleg alábecsülte a vádlott és képviselőinek jogi ismereteit. Lényegében a Jób püspök által felsorolt megátalkodott ellenségek listája, még az ellene szóló vádpontok felsorolása nélkül is a legjobb védekezésnek bizonyult egy „inquisitio de fama” keretein belül, mivel így a maguk teljességében vonta kétségbe a vádjaikat.

E tanúvallomás értéke nem csak a benne foglalt részletes információkban rejlik, amelyek bemutatnak egy jelentős politikai felhanggal is rendelkező eseményt, illetve az egyházi élet egy szegmensét, miközben a vitában érdekelt laikusok és klerikusok eddig részben még ismeretlen neveit közli. A dokumentum azért is bír jelentőséggel, mert segít megérteni IV. Kelemen pápa valódi állásfoglalását a IV. Béla és István fia közötti dinasztikus ellentét kapcsán. Köztudott, hogy a király 1263-1264-es diplomáciai offenzívájának köszönhetően már elődje, IV. Orbán is felhagyott a pártatlan távolságtartással, hogy IV. Béla oldalán foglaljon állást. Ettől az irányvonaltól IV. Kelemen sem tért el, amivel viszont alapjaiban veszélyeztette István herceg szövetségét a kunokkal és a tatárokkal (ez utóbbiakkal szemben 1265. június 25-én helyi jellegű keresztes háborút hirdetett).35 1266. július 22. után viszont a pápa a IV. Béla-féle regnum és a regimen Stephani közötti kapcsolatokat szabályozó békeszerződés egyik kezese volt.36 A tény, hogy a pápa azzal a küldetéssel bízta meg Eneco szerzetest, hogy „celeriter et foeliciter” lépjen fel a junior rex egyik legfontosabb, és a király-féle regnum-ban tartózkodó támogatójával szemben, bizonyítja, hogy a pápa a szerződés elfogadása után se volt pártatlan, sőt, továbbra is egy fontos szereplője maradt a magyar dinasztikus ügyeknek. 1267 tavaszán a IV. Béla és a junior rex közötti ellentét cseppet sem tűnt megoldottnak, és valójában a nyilvánosságnak szánt nyilatkozatok dacára a királyság teljes politikai berendezését megosztotta, ebbe beleértve az Egyházat is, amely szintén élesen megoszlott a két frakció közötti harcban. A különleges, de kizárólag kánonjogi jellegű beavatkozás mögött IV. Béla és Fülöp esztergomi érsek próbálkozása figyelhető meg annak érdekében, hogy a

35 ThEINER, 1859. 280. p.; SÄLÄGEAN, 2007.128. p.

36 THEINER, 1859. 284-287. p.