Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kasznár Attila: A bölcseleti vallási rendszer kiépülésének vallástörténeti keretei Kínában
16 Egyháztörténeti Szemle XVII/2 (2016) istenbe vetett hitben. A fentebb kifejtett hiányosságok azonban számos európai gondolkodó számára kétségessé tették, hogy miként kell értelmezni a kínai vallási rendszert. A fentebb megjelölt problémák eredményezték, hogy a nyugati kutatók számára folyamatos gondot okoz, hogy milyen is a kínai vallás:- tiszta naturalista,- deista,* 43- a világ örökkévaló és személyes urában hívő,- panteista.44 A fenti besorolások közül mindegyik, és ugyanakkor egyik sem feleltethető meg a kínai vallásoknak. Amennyiben ragaszkodni kívánunk ahhoz, hogy a nyugati fogalmak valamelyikét alkalmazzuk, akkor tágítani szükséges annak határain. A kínai vallások alapfogalma a „dao”, az általánosan érvényes világtörvény, amely éppen ebből adódóan fogalmilag pontosan nem megragadható, hiszen a dao az út, amely lehet a csillagok vagy a bölcs útja, a lényeg, hogy az univerzum egyensúlyához, a rendhez és a törvényhez vezet, amelyek biztosítják az áhított harmónia bekövetkezését. Az emberi boldogság természetesen csak a társadalmi harmónia esetén lehetséges, amely szoros kapcsolatban áll az univerzumban fennálló egyensúllyal, mivel „az égi és földi világ, az élettelen s az élő, a társadalmi és az egyéni élet jelenségei kölcsönösen megfelelnek egymásnak, s ez az egyetemes összhang tartja fenn a kozmikus, földi és társadalmi jelenségek egészséges egyensúlyát”.45 A kínai társadalom fejlődésének már ezen a kezdeti pontján megjelenik az erőteljes törekvés a harmónia fenntartására, ameny- nyiben azonban elfogadjuk a Hahn István által rögzített kereteket az egyén, a társadalom, a Föld és az univerzum komplex rendszerként működéséről, akkor el kell fogadni azt is, hogy az egész harmóniája akkor és csak akkor teljesülhet, ha az egyes részek harmonikus kapcsolattartása megvalósul. Amelyből következik, hogy az egyén számára legfontosabbnak a hozzá legközelebb eső tényezővel, vagyis a társadalommal megvalósuló harmonikus kontextus bizonyulhat, természetesen kizárólag abban az esetben, ha az egyén legalább minimális kapcsolatot tart fenn a társadalommal. Az univerzizmus gondolkodása a kínai mitológiai lánc, valamint az ősi hiedelemvilág rendkívül színes és összetett szövedékéből nőtte ki magát. Amennyiben az univerzizmust egy mitológiának tekintjük, akkor igaz rá, hogy „a mitológia természetesen kitaláció abban az értelemben, ha a tudomány nézőpontját alkalmazzuk rá, mégpedig nem is akármelyik tudományét, hanem csupán azét, amelyik az újkori európai történelem utolsó két-három évszázadának szűk tudóskörére jellemző”.46 Ugyanakkor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a mítosz „nem kitaláció, hanem a legfényesebb és a legvalódibb valóság. A gondolkodás és az élet számára a lehető kor nem avatkozik be személyesen a kormányzás folyamataiba. Bár élő személynek képzelték, mégis gyakorlatilag a rend megtestesítője. 43 Isten a világ kezdeményezője, de a teremtés óta nem avatkozik a világ dolgaiba. 44 Isten és a természet egysége. « Hahn, 1980.150. p. “*6 Loszev, Alekszej Fjodorovics: A mítosz dialektikája. Bp., 2000. 9. p.
