Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kasznár Attila: A bölcseleti vallási rendszer kiépülésének vallástörténeti keretei Kínában
A bölcseleti vallási rendszer kiépülésének vallástörténeti keretei Kínában 17 legszükségesebb kategória...”47 Loszev megállapításait elfogadva elmondhatjuk, hogy az univerzizmus pontosan annyira volt vallásnak tekinthető, mint az őskor, valamint az ókor bármelyik prófétikus, illetve misztikus vallása. A kínai vallás alapvető mítoszai ugyanazokból az alapvető emberi félelmekből, valamint elgondolásokból születtek, amelyekkel a csekély tudományos ismeretekkel rendelkező, kezdeti társadalmi formákban, az első közösségi formációkban élő emberek a számukra érthetetlen, létükre sokszor veszélyes természeti jelenségeket magyarázni kívánták, vagyis igaz, hogy bizonyos kínai mítoszok „az istenekről szólnak, másoknak más a tárgyuk”.48 A kínai mitológia rendkívül bonyolult és szerteágazó kapcsolati rendszerrel felépített hiedelemvilágot foglal magában, amelyre tökéletesen igaz, hogy „az ember az életben hatalmat keres. Ha ezt nem találja meg, vagy nem a számára megfelelő mértékben, akkor azt a hatalmat keresi, amelyről azt hiszi, hogy életébe beépítheti. Igyekszik életét felemelni, magasabbra emelni, hogy mélyebb és tágabb értelmet kapjon. Ám így horizontális szinten találjuk magunkat: a vallás az élet kiterjesztése végső határáig.”49 Az ősi kínaiak az élet végső határokig való kiteijesztését úgy vélték megvalósíthatónak, ha megteremtik a tökéletes harmóniát, amelynek, mint azt már feljebb is írtuk, egyik kitétele a társadalmi harmónia. Kinában a történelem folyamán úgy alakult, hogy már eleve a hatalom, pontosabban az ősökhöz és a családszervezethez csatolható hatalom körül került kiépítésre a vallás. A Leeuw által megfogalmazott axióma ezáltal Kína esetében tökéletesen megvalósul. Továbbmenve pedig a politikai hatalom, valamint a vallás tökéletes összefonódása valósul meg, az ősi vallást a kormányzással összefüggő alapelvekkel vértezték fel, illetve ennek inverzeként a kormányzás vallási alapelvekkel került megerősítésre. A kormányzás és a vallás összefonódásából adódóan a társadalom vezető rétege tulajdonképpen a politikai szupremáciáján túlmenően vallási többletjogokkal is bírt, amint Henri Maspero írja, „a kínai ókor vallása alapjában véve arisztokratikus volt”.50 Az arisztokraták kérhették az istenek segítségét, gyakorolhatták a kultuszokat, mivel azok az ősökhöz csatolódtak, és csak az előkelő51 emberek rendelkeztek „dokumentálhatóan” ősökkel. Az istenek hierarchiája megkövetelte, hogy az adott szintet elfoglaló istennek a megfelelő szintű halandó mutasson be áldozatot. A legfőbb istennek, Shangdinek csak az uralkodó áldozhatott, mégpedig évente egyszer, a téli napforduló idejekor, és kizárólag az erre kijelölt szent helyen, a konfuciánus korban rögzült hagyomány szerint a pekingi Menny Templomában. Az uralkodó ekkor egyben a saját 47 Uo., 10. p. 88 Kirk, Geoffrey Stephen: A mítosz. Bp., 1993. 57. p.-w Leeuw, Gerardus van der: A vallás fenomenológiája. Bp., 2001. 590. p. 5° Maspero, 1978.137. p. 5' A szóhasználatra ebben az esetben rendkívül oda kell figyelni, ugyanis a konfuciánus gondolkodás az előkelő társadalmi réteg és a „nemes ember” fogalmát megkülönbözteti egymástól. A „nemes ember” fogalmáról bővebben a későbbi fejezetekben esik szó.
