Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)

2016 / 1. szám - TANULMÁNY - Rada János: Egyházkritikai röp- és vitairatok Magyarországon 1867-től 1895-ig (Interpretációk, frazeológia és eszmetörténeti háttér)

Egyházkritikai röp- és vitairatok Magyarországon 1867-tól 1895-ig

13

szabadság és a pápai főhatalom incompatibilisek egymással”48 - fogalmazott „Papramorgó”, majd háromfüzetes röpirata végén, saját Syllabusában, egész pontosan - ahogy ő nevezte - Antisybabusában összegezte egyház- politikai álláspontjait. Összesen 30 pontot foglalt programjába, mint például, hogy: „Az egyházi hatalomnak a maga tekintélyét az államhatalom engedélye s beleegyezése nélkül gyakorolnia nem, szabad”; „Az államhatalomnak felügyeleti joga van az egyházi ügyek felett”; „A világi hatalom a püspökségek alapítása s püspöki székek betöltése ügyében nem köteles a pápa akaratára hajolni”; vagy éppen, hogy: „Királyok és fejedelmek nemcsak ki vannak véve az egyház joghatósága alól, de felette is állanak.”49 50 A hangsúlyt tehát az egyház szabadságával szemben Kóródy is a szuverén állami hatalom garantálására helyezte.

Simonyi Iván Deák Ferenc figyelmébe ajánlotta munkáját, amelyben tulajdonképpen a „szabad egyház szabad államban” alapelvén nyugvó liberális egyházpolitikával polemizált. A szöveg központi gondolata, hogy a katolikus egyház nem szabad hogy szabadságot nyeljen, állam és egyház liberális elválasztása ugyanis számos veszéllyel fenyegethet, és végső soron az ultramontanizmus malmára hajthatja a vizet. „A szabadság, melyet in- dolentiából vagy félelemből nyújtunk, csak ellenfelünknek fogja átszolgáltatni a tért” - fogalmazott, majd ennek fényében kifogásolta, „hogy a liberálisoknak is egy része, készséggel egyengeti az utat az ultrámon tanok számára, és minden módon iparkodik a gesztenyét kikaparó majom szerepét elvállalni”. Simonyi interpretációjában az egyház a szabadsággal együtt mindig is hatalmat igényelt a maga javára. A helyzet azonban a 19. században súlyosabb, mint a feudalizmus idején volt: „Az egyház, illetőleg Róma, nyílt hadat üzent magának a modern államnak, elkárhoztatta a türelmes- séget, a lelkiismereti szabadságot, a modern civilisatiót, sőt magát a modern államot. Másrészt teljes függetlenséget és szabadságot követelt magának”. Simonyi álláspontja világos: az egyház nem kaphatja meg a szabadságot, amelyre igényt formál, mert egyrészt nem fogadja el a jogelvet - vagyis a vallásszabadságot -, amelyen saját szabadsága is alapulhatna, másrészt - ennek megfelelően - nem respektálja a többi felekezet hasonló jogait sem, harmadrészt pedig magát nyíltan az állam fölébe helyezi. Simonyi persze mindettől függetlenül is úgy foglalt állást, hogy: „Egy világi és lelki auctoritásnak egymás mellé állítása, képtelenség”. A szerző álláspontja úgy összegezhető, hogy az ultramontán egyház a szabadság által nyújtott lehetőségeket is felhasználhatná, hogy felszámolja magát a szabadságot. Véleménye szerint a „szabad egyház a szabad államban”-féle elv mellett a tétlenség is olyan ajtót nyithat, „melyen az ultrámontán sereg bevonul, és a liberalismusnak minden alapját elvonja láb alul”.5°

„A mi az emberiség és egyházra nézve károsnak mutatkozott az állami protectió volt, de nem az állam uralma az egyház fölött” - jelentette ki Simonyi. Az állam programja szerint úgy jár el helyesen, ha a vallásszabadság megteremtése mellett megfosztja az egyházat előjogaitól, ám még szigorúbb gyámság alá helyezi: a stallumok - prímástól káplánig történő - betöltése mellett saját jogkörébe vonja a papság képzését, meghatározza az

48 KÓRÓDY, 1870/b. 112. p.

49 KÓRÓDY, 1870/c. 116-118. p.

50 Simonyi, 1874.5-19., 32-38., 51-52., 59- p-