Egyháztörténeti Szemle 17. (2016)
2016 / 1. szám - KALÁSZATOK - Szigeti Jenő: A tüzes barát és a nazarénusok
A tüzes barát és a nazarénusok 103 írás mellett ez volt a mindennapi olvasmánya. S lelkében a szerző iránti tisztelet és vonzalom élénk érzete saijadozott föl”. Gasparich 1841-ben Székesfehérvárra került. Hencsei ahányszor átutazott a városon, mindig felkereste a ferences templomot és meghallgatta Gasparich prédikációit. A ferences szónokot pedig elbűvölte Hencsei egyénisége, hite, aki könyvének egyes szakaszait betéve tudta. 1841 végén vagy 1842 elején Bella József, aki 1840-ben vette fel a nazarénus keresztséget, és Hencsei leghívebb társa lett, meglátogatta Gasparichot és megmutatta Hencsei leveleit is. Ezek felkeltették Gasparich érdeklődését Hencsei iránt. Amikor Hencsei 1842 tavaszán Pestre indult, hogy a gyülekezetét meglátogassa, egy-két napot a baráttal töltött, ekkor hitvallási iratát is megvitatta Gasparichcsal. Hencsei március 24-én érkezett a városba és már másnap, egy pénteki napon bejutott a szerzeteshez. Ez egy egésznapos beszélgetés volt köztük. „Hosszú értekezése volt itt a baráttal. Az egyszerű, áhítatos nagy léleknek a tüzes, szenvedélyes nagy lélekkel. A tanulatlan agynak, a tanult, tudományos fővel.”1« A találkozóról Hencsei egy 1842. április 1-én kelt levelében számol be, amit Kovács Józsefhez írt. Ennek a látogatásra utaló részeit idézzük: „Pénteken reggel, 25-i márciusában fölmentem baráthoz és ő engemet ismét barátságosan fogadott. Kérdezte, hogy mi az én szándékom ővele? Én mondottam, hogy jó hírét halottam az atyafiaktól, a kik hozzám jöttek s ezért bátorkodtam neki levelet írni. És ő mondá: Maga az a zalavármegyei ember, a kiről mi olyan hírt vettünk, hogy a Bibliát olvassa, és a népet téríti? És én feleltem: én vagyok. Azonnal leültetett és ő is mellém ült és jobb kezünket egymáséban tartottuk és úgy beszélgettünk. Elkérdezte, hogy miképpen ment otthon sorsom és mi bajom volt a páhoki esperessel?* 15 Én rendről-rendre elmondottam naki mindent és mondottam, hogy már igen el voltam csüggedve. Ő nekem e bátorító szóval felelt: azért ne csüggedjek el, emlékezzem rá, hogy Urunknak Jézusnak is a papok által kellett elveszni. Mert - úgymond - valamint már Urunk Jézus idejében a törvénybeli papok elhidegültek a törvénytől, mely Mózestől fogva volt a Krisztusig: úgy most el vannak hidegülve az evangyéliumtól, mely fennáll a Krisztustól fogva máig. Ezért tehát ne csodálkozzam, hogy így cselekesznek velem.”16 A továbbiakban Hencsei „a keresztségnek hit nélkül való felvevéséről” kezdett beszélgetni Gasparichcsal. A felnőtt keresztséggel Gasparich nem értett egyet, viszont elmondta, „hogy ő már az ő lelkében rég óta tusakodik az embereknek tökéletlen hite felől. Erre én - íija Hencsei - kérdeztem tőle, ha lélek szerint igazán tusakodik-e vagy csak betű szerint? Ő arra így felelet: én nem magasztalom magamat, hanem a Jézustól el nem állok, ha meg kell is halnom.” A levél a továbbiakban arról is beszámol, hogy mindketten fontosnak tartották irodalmi munkásságukat: ‘4 EÖTVÖS, 1904. 108. p. 15 Egy Bertalan nevű esperes házkutatást rendezett a Hencsei-házban, hogy iratait elvigye és fel is pofozta Hencseit, aki megjövendölte halálát. Erről részletesen: EÖTVÖS, 1904. 68-70. p. A levelet idézi: Eötvös, 1904.156-158. p. ló
