Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - R. Várkonyi Ágnes: In Nocte Nativitatis Domini…” A karácsonyi elmélkedés Rákóczi Confessio Peccatoris c. művében

80

Egyháztörténeti Szemle XVI/1 (2015)

gyományos időrendje. Logikája látszólag csupa töredezettség, gondolatmenete szaggatott.

Vizsgálataink azt bizonyítják, hogy Betlehem, a megváltás, a születés szimbolikája közelebb vihet a különleges mű megértéséhez. A 19. és a 20. században az irodalmi szövegeket úgy vélték megérteni, hogy mint elmondott történeteket emelték át a maguk elbeszéléseibe a történetírók. A régi pozitivisták óriási csalódása volt, hogy összeszedték a hasznos, fontos tényeket, de a lényeg rejtve maradt, az irodalmi szövegek nem úgy működtek, ahogy a színes adatok alapján elvárták volna.

Jó néhány évtizede azonban a megismerés, megértés, értelmezés egészen új tudományos irányzata bontakozott ki. Új módszer, új látásmód és a valóság addig elérhetetlen, ismeretlen területeit nyitotta meg a múlt vizsgálói előtt. A társadalomtudományok egyetlen ágát sem hagyta érintetlenül. Átvilágította a múlt rétegeit, és élővé tette a halott műveket. Ennek az irányzatnak két jelentős kialakítója, Hans Georg Gadamer (1900-2002) és Jacques Derrida (1930-2004) a történetiség új dimenzióit nyitotta meg. A szövegekben a képi megfogalmazások, a metaforák az író rejtett utalásait tárták fel. A művek szerkezete értelmezési lehetőségeket kínál. Módszereink vannak, hogy megismerjük a szavak többrétegű jelentését, és feltárjuk a sorok közé írt tartalmakat. Lehetővé vált, hogy közelebb kerüljünk az alkotó eltűnt gondolataihoz, értelmezzük, kibontsuk az alkotások belső dinamikáját és engedjük, hogy a szöveg újraalkossa önmagát.

Wesselényi évszázados lecsiszolt formulájával régi hagyományt folytatott, de az „áldott karácsony” 1664 végén mást is jelentett, mint két vagy három évvel azelőtt. Az adott körülmények között többlet tartalmat is hordozott, azt, hogy mégis mindennek ellenére megéljünk jó karácsonyokat, a hagyományos szokásrend a jövőre nyitott ablakot.

Karácsony tájékán Mikes Kelemen rendszerint hallgat. A Törökországi levelek lapjain a csendet „mondja el”, az ünnepre várás, az advent lényegét. Egyszer elszólta magát: 1731. december 24-én keltezett levelében írta: „Már én nem merek szerencsés karácsonyi ünnepeket kívánni.” Eszerint, ha a török császár kenyerét ették is, élt töretlenül a hazai szokás, a kölcsönös üdvözlés a keresztény világ legnagyobb ünnepe alkalmával. De mi történhetett, hogy 1731-ben nem mert szerencsés karácsonyt kívánni? Hiszen például Wesselényi Ferenc nádor 1664 decemberében is vitte tovább a hagyományt, pedig politikájuk összeomlását élte meg, úgy látszott, sikerül megszabadulni a törököktől, Európa összefogott, de a nemzetközi szövetség sikeres háborúját megszakította a furcsa vasvári béke, Zrínyi meghalt, reményeik romban, mégis szétküldte ünnepi jókívánságait: ,Adjon Isten Nagyságodnak sok áldott Karáchon napokat szerencsésen megh érni s által élni.”

A fejedelem pedig a rodostói évek alatt írta a Confessio peccatorist, és ebben a nagyszabású alkotásban központi gondolat a karácsony. A szokásrend erős volt. Mohács és következményei sem tudták elszakítani a keresztény Európa hagyományainak erős szálait. A karácsony ünnepe összefogta Magyarország három hatalom alá szakított területeit, egyaránt ünnepelték katolikusok és protestánsok, falusiak, a főúri udvarok és akiket a mohamedánok közé taszított a történelem. Sőt, mivel a budai pasák és a Habsburg kormányzat között fél évszázadon át magyarul folyt a levelezés, Szinán