Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - RECENZIÓK - Ivancsó Mária: Száraz Orsolya: Paolo Segneri (1624-1694) és magyarországi recepciója
112 Egyháztörténeti Szemle XVI/3 (2015) még az előtt jelent meg, hogy a jezsuita megkezdte volna népmisszionáriusi munkáját, és Száraz úgy véli, e tevékenység hatása már megmutatkozik a későbbi prédikációskötetekben, hiszen Segneri egészen más hallgatósággal találkozott a népmissziókon, mint a városokban(i83-i84. p.). A Quaresimale című kötet - nagyböjti, előzetesen leírt, memorizált és előadott beszédek gyűjteménye - keletkezési körülményeit Száraz Segneri levelezése alapján rekonstruálja (184-190. p.). A kötet paratextusait, főként az olvasóhoz írt előszót vizsgálva pedig arra a megállapításra jut, hogy Segneri „[ejgyetlen más művében sem találhatók [...] ilyen hosszasan és rendszerezetten kifejtett, a saját szövegalkotási eljárásaira reflektáló megjegyzések.” (195. p.) A prédikációk exordiumának vizsgálata alapján arra a kérdésre is választ kapunk, miért tekinthetők ezek barokk szövegeknek, Segnerinek a kortársaitól eltérő hitszónoki modora ellenére: a jezsuita olyan dialógusokat szerkesztett, amelyekben a prédikátor mindkét beszélő fél szerepét magára veszi. A szerző példát is hoz, amelyben Segneri előbb a maga, majd a hallgatóság nevében szólal meg, végül megidézi marseille-i Salviánt, hogy a továbbiakban az ő nevében szóljon a hívekhez. Ettől a mozgalmasságtól nyerik el a prédikációk barokk karakterüket (213-215. p.). A Prediche dette nel Palazzo Apostolico prédikációit Száraz nemcsak önmagukban, hanem a Quaresimaléban szereplőkkel összehasonlítva is vizsgálja. Főként arra helyezi a hangsúlyt, hogy ezek nem érik el a nagyböjti prédikációk beszédmódbeli virtuozitását, de erre nincs is szükség, hiszen e munkájával Segneri leginkább a papságot kívánta tanítani (223. p.). Alapos könyv- és könyvtártörténeti kutatások állnak a IV. fejezet mögött, mely Segneri műveinek magyarországi kiadásait tekinti át. Míg a pasztorációhoz, vallásgyakorláshoz, lelkigyakorlatokhoz és Mária-tisztelet- hez kötődő művek már a 17. század legvégén megjelentek Magyarországon, addig a prédikációk csak a 19-20. század fordulóján. Ezek alapján úgy tűnik, azok a művek voltak népszerűbbek hazánkban, amelyek tanító szándékkal, gyakorlati szellemben íródtak. Ezekből is a legtöbb a felsőpapság, illetve a szerzetesek könyvtáraiban volt megtalálható, az alsópapság körében jóval kisebb ismertséggel számolhatunk. Száraz Orsolya könyvének címe Paolo Segneri magyarországi recepcióját állítja középpontba. Az Összefoglalásban ezt olvashatjuk: „míg a korábbi szakirodalom többnyire csak feltételezéseket fogalmazott meg Paolo Segneri magyarországi recepciójával kapcsolatban, jelen kötet többféle forrás adataira támaszkodva mutatta be, hogy az olasz jezsuita hatása hogyan és milyen területeken jelentkezett a 18—19. századi Magyarországon.” (273. p.) A szerző azzal, hogy alapos forrásfeltárást és elemzést végez, nemcsak a cím alapján megképződő olvasói elvárásoknak tesz eleget, hanem annak a lehetőségét is megteremti, hogy ez a kutatás tovább folytatódjon, újabb diszciplínákat és vizsgálati szempontokat bevonva. (ism.: Ivancsó Mária)
