Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - RECENZIÓK - Molnár Sándor Károly: Távol az Araráttól
Recenziók 113 Távol az Araráttól. Örmény kultúra a Kárpát-medencében. A Budapesti Történetei Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár közös kiállítása, 2013. április 5. - 2013. szeptember 15. A kiállítást rendezte és a katalógust szerkesztette: Kovács Bálint és Pál Emese. Budapest, BTM - OSZK, 2013.184 old. A Kárpát-medencei armenológia súlyát mutatja, hogy az utóbbi évek rendszeres szakmai konferenciái után egyre gyakrabban rendeznek Budapesten örmény tematikájú kiállítást. Ami a szakmai műhelykonferenciák alkalmával érlelődött, annak aprópénzre váltásával találkozhattak azok, akik a Budapesti Történeti Múzeumban megtekintették a Távol az Araráttól című kiállítást. A bemutatni kívánt kötet ennek a kiállításnak „katalógusaként” jelent meg, azonban attól több. A tárlat megnyitásakor 2013. április 5-6-án a kiállítást szervező intézmények a Lipcsei Egyetem GWZO intézetével közösen rendezték meg a Kulturális transzfer lehetőségei - Örmények Közép- és Kelet-Európában konferenciát. A kötet első felében található tíz tanulmány tehát, a megnyitó konferencia és kiállítás főbb témáit járják körül, amelyet a kiállítás szigorúan vett „katalógusa” követ. Üdvözlendő, hogy két tanulmány elkészítését egy-egy tudományos alap támogatta. A kötet első tanulmányát PÁL Judit: Az erdélyi örmények a betelepedéstől a beilleszkedésig címmel írta (9-16. p.). A tanulmány célkitűzése az örmények erdélyi betelepülésének ismertetése a 17. század második felétől a 19. század közepéig. A tanulmány súlypontja az erdélyi örmények lélekszámúnak meghatározása adja. Pál Judit más szerzők véleményétől eltérően nem 3000 családra teszi a betelepült örmény családok számát, hanem 300 család alatt becsüli (11. p.). Az erdélyi örmények jelentőségét a szerző Michael Lebrecht gondolatával foglalta össze: „ A görögök és az örmények olyanok az erdélyi államszervezetben, mint az érverés az emberi testben. Bővérűséget éppen úgy jelzik, mint a lázat. Arckifejezésükről egész pontosan le lehet olvasni, hogy az állam egészséges-e vagy pedig sorvadás emészti.” (15. p.) A kötet második tanulmányát Nagy Kornél készítette Az erdélyi örmények vallási uniója - Oxendio Virziresco unitus püspök portréja címmel (17-27. p.). A szerző Oxendio püspök életútjának ismerője, amit a tanulmány gazdag apparátus-jegyzéke is bizonyít. Fontos hangsúlyozni Nagy Kornél megállapítását, miszerint „az erdélyi örmények egyháztörténetét a tudomány művelői mindig is marginális témának tekintették. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy az erdélyi örmények felekezeti viszonyaira vonatkozó tetemes számú forrásanyag túlnyomó többségét nem hazai, hanem külföldi levéltárak iratanyagaiban őrzik.” (17. p.) Bizonyosan hasonló megállapítást más résztémákkal és korszakokkal kapcsolatosan is tehetünk. Bíztató, hogy napjainkban a kutatók előtt megnyíltak a határok és tudományos gyűjtemények, így differenciáltabb képet kaphatnak a vizsgált témájukat illetően. A harmadik tanulmányban „Isteni láng és pokoltűz között” - Örmény írásművészet és könyvkultúra (29-34. P-) címmel foglalta össze Armenuhi Drost-Abgarjan az örmény betűírás történetét. A szerző véleménye szerint az 5. századra kialakult örmény írásbeliség jelentőségén keresztül ért
