Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - „A KATEDRÁRÓL” - Somodi Imre: A katolikus egyház reprezentációja egy Horthy-korszakbeli történelemtankönyv-sorozatban
A katolikus egyház reprezentációja egy [...] történelemtankönyv-sorozatban 93 kenysége és az egyház alapítása „a világtörténelem legnagyobb eseménye”. Ezt követően az érzelmekre ható kifejezésekkel mutatják be Jézus tevékenységét és tanítását, s így összegzik azt: „mindenekelőtt pedig megjelölte az élet igazi értékét”.8 * 10 Más helyen pedig ezt olvashatjuk: „Az emberi művelődés hajtóereje Jézus Krisztus óta a kereszténység.”« Továbbá, a szerzők szerint a kereszténység „kielégítő feleletet ad az emberi lélek legégetőbb kérdéseire”.111 Az ilyen jellegű kijelentések - akár egyetértünk velük, akár nem - értelmezhetetlenek a történettudomány számára, mert túlmutatnak rajta, s egy másik tudomány, a teológia illetékességi körébe tartoznak. Marczell és Szolomájer az egyháznak jelentős szerepet tulajdonít a koraközépkori művelődésben és társadalomszervezésben. Ebben egyetérthetünk velük. Ám rendkívül erős és túlzó kontrasztot festenek a „barbár” germánok és a civilizátor egyház között. Utóbbinak nem kevesebbet tulajdonítanak, mint „az egész társadalmi és állami élet” illetve „a teljes szellemi és anyagi kultúra” megszervezését. Ez amellett, hogy nyilvánvaló túlzás, a világi kultúra jelentőségének, szerepének el nem ismerése is egyben. A szerzők különösen fontosnak látják a bencés szerzetesek szerepvállalását a koraközépkori művelődésben és társadalomszervezésben.11 Az egyházi állam kialakulásáról szóló fejezet megfogalmazásaiból, szófordulataiból - például: Róma „felé már két ezredéve hódoló tisztelettel tekint a katolikus világ”12 * - kiérződik a szerzők tisztelete a pápaság intézménye iránt (Talán némi ultramontanizmus is.). Ugyanakkor a szerzők tárgyilagos módon megemlítik azt is, hogy a pápák világi hatalma a történelem során sajnálatos módon sokszor fontosabbnak bizonyult spirituális feladataiknál, s ez olykor a keresztény ideál megfakulásához vezetett.« Az iszlámot tárgyilagosan mutatják be a szerzők. Sőt kifejezetten nagyra értékelik az arab kultúrát.14 * Ezzel szemben a tankönyvek lapjain a keleti (ortodox) kereszténységgel szemben ellenszenv, de legalábbis lekicsinylés érződik. Marczell és Szolomájer egy helyen nem kevesebbet állít, mint hogy a keleti kereszténységet felvevő népek „kizárták magukat a kultúrnépek közösségéből és messze elmaradtak a művelt Európától”.18 Ezzel bennfoglaltan azt mondják a szerzők, hogy a „kultúrnépnek” kizárólag katolikus népek tekinthetők. Ez a keleti kereszténység sajátos kulturális értékeinek el nem ismerése, továbbá figyelmen kívül hagyása annak a ténynek, hogy Bizánc az antikvitás számos olyan kulturális eredményét őrizte meg, amely Nyugaton rég feledésbe merült. Ezenkívül azt állítják a szerzők, hogy a keleti egyház hitbeli kérdésekben eltért a nyugatitól. Ez nem igaz: a legalapvetőbb dogmatikai kérdésekben nincs eltérés a két egyház között. Sőt a filioque-betoldás miatt éppen a keleti keresztények okolhatnák - és okolták is - a nyugatiakat hitbeli 8 Marczell-Szolomájer. IV. 113. p. •> Marczell-Szolomájer. V. 9. p. 10 Uo. 11 Marczell-Szolomájer. V. 35-36. p. (Megjegyezzük, Szolomájer Tasziló maga is bencés volt.) 12 Marczell-Szolomájer. V. 39. p. 18 Marczell-Szolomájer. V. 78-79. p. >4 Marczell-Szolomájer. V. 29-35. P>5 Marczell-Szolomájer. V. 63. p.
