Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - „A KATEDRÁRÓL” - Somodi Imre: A katolikus egyház reprezentációja egy Horthy-korszakbeli történelemtankönyv-sorozatban
92 Egyháztörténed Szemle XVI/3 (2015) A két szerző és a kiadó tehát már önmagában garancia lehetett a katolikus iskolák számára, hogy az említett tankönyvek az iskola katolikus szellemiségének megfelelő módon tárgyalják a történelmet. De valóban „katolikus” módon tárgyalják? A következőkben erre keressük a választ oly módon, hogy végighaladva a történelmen megvizsgáljuk, hogy a fenti tankönyvek szerzői hogyan beszélnek a katolikus egyházról, illetve a katolikus egyház szempontjából neuralgikus kérdésekről (egyéb vallások, humanizmus, reformáció, felvilágosodás stb.). Kitérünk arra is, hogy a modern katolikus egyháztörténet-írás és teológia eredményeinek fényében menynyiben tekinthető a tankönyvek által közvetített egyházkép objektívnek.4 Haladjunk tehát végig kronologikus rendben a történelmen a kezdetektől az újkorig, s vizsgáljuk meg, hogyan mutatja be és értékeli az egyes történelmi eseményeket a két tankönyvíró! Az ókori népek vallásait Marczell és Szolomájer sokszor úgy ismerteti, hogy kihangsúlyozza azon hitelveiket, amelyeket a kereszténység is vall: például halál utáni örök élet, halál utáni ítélet, jó és rossz harca, aszkézis stb. Sőt olyan sommás véleményt képviselnek, miszerint a görögök eredetileg egyistenhívők voltak, s később váltak többistenhívővé,5 mely megállapítás éles ellentétben áll a mai vallástudománynak a monoteista vallások genezisére vonatkozó elképzeléseivel. A zsidóság legkorábbi történetére, a pátriárkák korára vonatkozó bibliai elbeszéléseket kritikátlanul történeti tényékként kezelik. A zsidókról úgy beszélnek, mint akik egyedül őrizték meg „az egy igaz Isten tiszteletét”.6 7 Ebben a kijelentésben - akár teista, akár ateista, akár agnosztikus álláspontot képviselünk - olyan értékítéletet fedezhetünk fel, amely nehezen egyeztethető össze a történettudomány és a történelemtanítás lehetőség szerinti objektivitásával. Hasonló esetekkel, amelyekben az istenhit, a kereszténység, a katolicizmus egyértelműen pozitív értékként tűnik fel, többször találkozhatunk a vizsgált tankönyvekben. Mi több: teljességgel áthatják ezen tankönyveket. Ez a fajta „elfogultság” azonban különösen erőteljesen van jelen a kereszténység születéséről szóló fejezetben. A szerzők szerint Jézus Krisztus - akit a tankönyvírók egyszerűen csak „Megváltónak”? neveznek - tevé4 Elengedhetetlenül fontos tisztázni a kutató helyzetét ebben az összehasonlításban: mit hasonlít össze mivel, és mit tekint az objektivitás alapjának? A Marczell- Szolomájer-féle tankönyvek egyházképét azokkal a ma már evidenciának számító megállapításokkal vetem össze, amelyekben a mai katolikus egyháztörténet-írás és teológia képviselői egyetértenek. Például: A dogmatika kézikönyve I—II. Szerk.: Schneider, Theodor. Bp., 1996-1997.; Gárdonyi Máté: Bevezetés a Katolikus Egyház történetébe. Bp., 2009.; Gesztesy András: Jézustól Krisztusig. Fundamentális krisztológia jegyzet. Pécs, 1997.; KÜng, Hans: A katolikus egyház rövid története. Bp., 2005.; RÓZSA Huba: Ószövetségi bevezető. Bp., 1991.; Vanyó LÁSZLÓ: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe 787-ig. Bp., 1998. Stb. Hangsúlyozom tehát, hogy az összehasonítás alapját a mai történettudományi és teológiai megállapítások adják, ezekhez viszonyítom Marczell és Szolomájer állításait, nem pedig a korabeli egyház- történet-írás és teológia eredményeihez. Utóbbi esetben valószínűleg részben más tanulságokat eredményezne az összehasonlítás. 5 Marczell-Szolomájer. IV. 31. p. 6 Marczell-Szolomájer. IV. 9. p. (Eredeti kiemelés.) 7 Más helyen pedig „Üdvözítőnek”. Marczell-Szolomájer. V. 85. p.
