Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Az erdélyi katolikus közösség gazdasági helyzetének változása az impériumváltás után, különös tekintettel az Erdélyi Katolikus Státus által kezelt vagyonrészekre
78 Egyháztörténeti Szemle XVI/3 (2015) Bár a fenti idézet a református közösség viszonyait mutatja be, hasonlóan jellemezhető a katolikus lelkipásztorok helyzete is. Nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy az államsegély megadása, illetve annak megtagadása az állam számára kiváló kényszerítő- eszközt, megfelelő alkupozíciót is biztosított a „rebellis” papok, lelkészek és egyházi vezetők „megregulázására”, hiszen bármikor megvonhatta azt a központi érdekeket és ideológiát nem megfelelően szolgáló egyházi személyektől. Ezt számos alkalommal meg is tette, főleg 1934 után. A legtöbb esetben a meglehetősen szélesen értelmezhető államellenes beszéd, cselekedet, irredenta viselkedés szerepel indoklásként, de elég volt nem megjelenni az állami ünnepségeken. A kultuszminisztérium rendeleti úton, minden külön hivatalos vizsgálat nélkül, bármikor megvonhatta az államsegélyt. Mivel az állam gondoskodott a teológiatanárok és az egyházi központi vezetők fizetéséről is, így ezekben az esetekben is hasonló eszközök álltak rendelkezésére.2s A vagyonrészek kisajátítása körüli jogvita Mint az előzőekből kitűnt, Románia igényt tartott az Erdélyi Katolikus Státus korábbi vagyonára, illetve annak kezelési jogára, miután Erdélyt az országhoz csatolták. Jogi szempontból kérdőjelezték meg a Státus jogát az addig megélhetési forrásként birtokolt vallási és tanulmányi alapokhoz, illetve ingó és ingatlan tulajdonához. Elsődleges érvként hangzott el, hogy a magyar állam addig Erdélyben gyakorolt összes joga (főkegyúri jog, legfelsőbb betekintési jog stb.) egyenesen a román királyra, így az államra szállt. Az elkövetkezőkben azt vizsgáljuk, milyen egyházjogi alapjai és törvényi elismertsége volt a Státusnak ebben a minőségében. A Státus egyik legfőbb feladata a vagyonkezelés, méghozzá az oktatási célokat szolgáló alapok vagyonának kezelése, illetve a felekezeti iskolák fenntartása. Az erdélyi római katolikus közösség ezen intézményének tagjai és vezetői történelmi tények felsorolásával igyekeztek bizonyítani jogaikat, különös hangsúlyt fektetve a szervezet megelőző ötvenéves történetére. A Státushoz hasonlóan azok az alapok, amelyek az egyház közvagyonát képezték, szintén a történelmi fejlődés eredményeként alakultak ki. Ezek a következők: vallásalap,* 26 tanulmányi alap,2? ösztöndíjalap,28 elemi iskolai =5 BÍRÓ, 2002.333-334- P26 A vallásalapot (Cassa Parochorum) eredetileg III. Károly hozta létre 1733-ban a plébánosok segélyezése céljából. Ehhez csatolta Mária Terézia a jezsuita rend 1773-as feloszlatása után a fundus lusitanicus néven ismert portugál jezsuita missziós alapot. Ezt követően II. József 1782-ben a feloszlatott szerzetesrendek és kolostorok javai mellett a főpapok ún. várépítési hozzájárulását is a vallásalapba olvasztotta. Az alapot a magyar kamara kezelte. Ezenfelül az uralkodó ugyanebben az évben összeíratta az egyház vagyonát és jövedelmeit, és azokat is a vallásalap ellenőrzése alá helyezte. A tanulmányi alapot II. József hozta létre 1782-ben, a Mária Terézia által 1773-ban megszüntetett jezsuita rend vagyonából (később más felszámolt szerzetesrendek vagyona is belekerült), és az egyházi oktatási rendszer finanszírozására szolgált. Az alap - mint a vallásalap - magában foglalt kisebb adományokból származó jövedelmeket. Erdélyben ide sorolták a kolozsvári intézetek fenntartását szolgáló kolozsmonostori uradalmat is.
