Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Az erdélyi katolikus közösség gazdasági helyzetének változása az impériumváltás után, különös tekintettel az Erdélyi Katolikus Státus által kezelt vagyonrészekre
Az erdélyi katolikus közösség gazdasági helyzetének változása 77 kát tette tönkre, hanem az egyházakon keresztül az egész magyar értelmiségi osztályt és néha a nemzeti bosszú látszatát keltette.”22 A többségi közvélemény negatív befolyásolása érdekében a román sajtó még 1932-ben is óriási státusi vagyont és földterületet emlegetett. Gyárfás Elemér a Státus kapcsán a román szenátus előtt elhangzott beszédében cáfolta ennek realitását: a főleg Báthori által adományozott és - a jezsuiták feloszlatása után - Mária Teréziától kapott földek nagysága az évszázadok során csökkent, illetve a fent említett földreform is jelentősen megapasztotta a birtokok méretét. Gyárfás 220 millió lej nagyságú improduktív tulajdonról számolt be, hangsúlyozva, hogy ezeknek a fenntartása inkább további terheket rótt a Státusra, nem pedig bevételi forrás volt. Egyedül a Kolozsváron található két bérbe adott ház könyvelhető el produktív tényezőként - állította beszédében.^ A román állam az egyházak és az etnikumok közötti megkülönböztetést a papi fizetéseket kiegészítő kongrua esetében is alkalmazta. 1920-tól indult meg a folyósítás, és körülbelül tíz évig nem jegyeztek le olyan kirívó megkülönböztetést, mint például az agrárreform megvalósítása közben; vagyis hozzávetőlegesen a törvényben előírtak szerint történtek a kifizetések. 1931-ben viszont Costáchescu - aki a nemzeti parasztpárt színeiben lett kultuszminiszter - előterjesztésére a hívek számának arányában indult meg a kiutalás. Meg kell említenünk, hogy ez szembement a kultusztörvény 31. szakaszában leírtakkal, mivel ott a törvényhozók kikötötték az egyházak anyagi feltételeinek és szükségleteinek figyelembevételét is. 1931 után a katolikus papok kongruája a hívek száma alapján 2050 és 3000 lej között volt. Az elkövetkező évek további jövedelemcsökkenést hoztak: 1933-ra összesen 4.606.209 lejjel kevesebb államsegélyben részesültek, mint 1931 előtt. A református egyház 1935-ös kongresszusára készült közigazgatási jelentés is ezt támasztja alá: „Lelkészeink kongruája bár globális összegében valamivel emelkedett, ma sem éri el a létminimumot, sőt, több helyen, különösen városi helyeken néhány 100 lejre csökkentetett. A többségi egyházak kongruájával való egyesítés minden küzdelmünk, erőfeszítésünk ellenére sem sikerült [...]. A kongrua-csökkentéssel párhuzamosan sújtja egyházterületünket a vallásügyi miniszter úrnak az az intézkedése, hogy az elhalálozás, nyugalomba vonulás vagy lemondás folytán megüresedő rendes lelkészi helyek kongruája a folyó költségvetési évre beszüntettetik, illetve az ilyen helyre választott új lelkész akkor élvez kongruát, ha más kongruás helyről magával hozza, viszont ez esetben a másik egyház marad kongrua nélkül. Újonnan végzett segédlelkészek 1935. április 1. óta kongruás helyre nem voltak ki- nevezhetők. Az ilyen irányban tett felterjesztések, személyes intervenciók mai napig eredménytelenek maradtak. Ha e rendelkezés tovább is fenntartatik, néhány év alatt számolnunk kell azzal, hogy a kongrua lelkészeinktől elvétetik.”24 * 2 22 Sas, 2008.67. p. 23 Az 1932. február 12-i szenátusi ülés jegyzőkönyve alapján ezt a bejelentést a román szenátorok gúnyos véleménynyilvánítása követte. Ez egyébként az egész ülés hangneméről elmondható. Bíró, 2002.333-334- P24
