Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Az erdélyi katolikus közösség gazdasági helyzetének változása az impériumváltás után, különös tekintettel az Erdélyi Katolikus Státus által kezelt vagyonrészekre

76

Egyháztörténeti Szemle XVI/3 (2015)

a kisebbségeket érintő kárpótlásról.« így ilyen eljárásról a magyar egyházak kapcsán sehol nem tudtak beszámolni (Ld. 2. sz. ábra.).

A földek mellett az állam az ingatlanokat is kisajátította, emellett az eddig támogatást nyújtó magánszemélyek - főleg földbirtokosok - is kénytelenek voltak megválni föld- és ingatlantulajdonuk nem jelentéktelen hányadától. A Szentszékhez intézett memorandum úgy jellemzi az erdélyi katolikusok 48,4%-ának helyzetét, hogy az emberek földönfutóvá váltak, így az egyház elesett az eddig általuk nyújtott támogatástól is. A teljes erdélyi magyar lakosság 1925-ig összesen 2.494.585 holdat veszített, a későbbiekben ez elérte a 3.192.508 holdat.* 16 A földeket az esetek többségében románok kapták. 1918 után a birtok-kisajátításokon túl az is komoly veszteséget jelentett a magyar egyházak számára, hogy elestek az addig a magyar állam által biztosított olyan komoly bevételi forrásoktól, mint például az államsegély, vagy a kegyúri támogatás.1?

Összehasonlítás céljából nézzük A m. kir. kormány 1910. évi működéséről és az ország közállapotáról szóló jelentését 1911-ből. Ebben olyan adatokat találunk, amelyek rávilágítanak arra a tényre, hogy 1900 és 1910 között Erdélyben 80 ezer holdnyi földterület volt a román görögkatolikus egyház tulajdonában,18 1916-os források pedig mintegy 200 ezer katasztrá- lis hold összesített birtoknagyságról számolnak be.1«

Már az erdélyi világi katolikusok Szentszékhez írott 1921-es memoranduma hangsúlyozta a parcellázás „faji célzatát”. A megalkotók véleménye szerint vagyonuk ezután a görögkeletiek pénzügyi kiadásait fogja szolgálni, emellett elősegítheti a magyarság kivándorlását Erdélyből, megváltoztatva az etnikai viszonyokat, és még inkább kisebbségi státuszba kényszerítve az ott maradt lakosokat, ami egyben az egyházmegye kihalását eredményezheti.20 Hasonló módon nyilatkozott a trianoni béke egyik előkészítője, a kortárs román közéleti sajtóban sokat emlegetett brit történész, Seaton- Watson (Scotus Viator)21 is: „Az agrárreform nemcsak a magyar birtokoso■5 bíró, 2002.330-333. p.

16 Az erdélyi világi katholikusok memoranduma az Apostoli Szentszékhez. 1921. (továbbiakban: Memorandum, 1921.) 10. p.

17 KOSUTÁNY IGNÁC: A római katholikus egyház Erdélyben. Szeged. 1925. (továbbiakban: KOSUTÁNY, 1925.) 8. p.

18 KOSUTÁNY, 1925. 8. p.

■9 BÍRÓ, 2002. 330-333. p.

20 Memorandum, 1921.11. p.

21 Robert William Seton-Watson (1879-1951), oxfordi történészprofesszor. Korai írásaiban használt írói álneve: Scotus Viator. „Az angol nyelvterületen a 20. század első felében Magyarország, a Habsburg monarchia és egész Délkelet-Európa egyik legalaposabb ismerőjének számított. [...] A trianoni békeszerződés talán legfontosabb szellemi előkészítőjévé, majd szívós védelmezőjévé vált. Ennek megfelelően magyar részről (legalábbis 1945-ig) jórészt csak [...] a történelmi Magyarország sírásóját és a magyarság halálos ellenségét látták benne. Szomszédaink viszont a két világháború között lelkesen ünnepelték, [...] emléktáblákat helyeztek el tiszteletére. Munkásságának elfogulatlan tanulmányozása valószínűleg a két szélsőség között jelölné ki helyét a térség historiográfiájában.” Jeszenszky Géza: Seaton-Watson és a magyarellenesség. In: História, 1987.1. sz. 20. p.