Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Katkó Márton Áron: Mérföldkő a magyar és román görögkatolikusok egyháztörténet-írásában

Mérföldkő a magyar és román görögkatolikusok egyháztörténet-írásában

63

a 19. század közepén került megbontásra több új egyházmegye és érseki provincia felállításával. A memorandum a magyar hívek kérdését már területi alapon kívánja rendezni, melynek értelmében a román érseki provincia magyar egyházközségeit a nemzetiségi szempontból türelmesebb munkácsi egyházmegyéhez csatolnák át, melynek keretében pedig az egyes egyház- községek magyar liturgiájának csendes fejlesztése is könnyebben lehetne keresztül vihető.28 Feltételezésünk szerint a kormányzat a nagykárolyi egyházközségben megindult mozgalomtól kölcsönözhette az ötletet, melynek keretében a Nagyváradhoz tartozó nagykárolyi rutén egyházközség nemzetiségi elvekre való hivatkozással kérte Munkácshoz csatolását, s 1907-re sikert is értek el.* 2«

Hogy valamennyi tényezőben mikor érlelődött meg egy önálló és ógörög liturgikus nyelvű püspökség felállításának gondolata, nehéz pontosan meghatározni. Minden valószínűség szerint ez a Hitteijesztési Kongregációnak 1910. április 9-ei, a magyar nyelv budapesti parókián való használatát tiltó határozatához köthető. A magyar kormányzat a Vatikánnak ezt az aktusát meglátásunk szerint értelmezhette úgy, mint az 1902-ben szerinte kimondott tolerari posse állapot felrúgását, s nem volt más választása, mint a viszonylag hosszú ideje nyugvóponton lévő kérdésnek egy korábban általa elutasított módozat szerinti rendezése. Másfelől pedig a hívek is engedni kényszerültek korábbi nyelvi igényeikből, elfogadva az ógörög liturgikus nyelvet. Mint látható tehát, a magyar hívek ügye 1912-es rendezésének legfontosabb módozatai 1910 előtt még elutasításra találtak az érintetteknél. Ennek ismeretében talán kissé túlzás az ógörög liturgia kérdését egy 1902 után felvetett kormányzati hadicselként értékelni, különösen, mivel annak gondolatát már 1883-ban, majd 1894-ben is épp a magyarországi főpapok vetették fel, ám annak a kormány kevés figyelmet szentelt. 1910 után az ógörög nyelvet nem is feltétlenül a magyar liturgia védőernyőjeként vették számításba, hanem sokkal inkább a román és ószláv liturgia kiszorítása, azok nemzetiségi asszimilációs hatásainak kiküszöbölése volt a kormány célja.

Ezzel együtt természetesen jogos Cáija azon felvetése, hogy a valóságban mennyire volt életszerű az ógörög liturgikus nyelv bevezetése s ez mennyiben befolyásolta a már korábban kialakult magyar nyelvű gyakorlatot. Egyfelől már az 1912-es bulla is három év türelmi időt írt elő az ógörög nyelv alkalmazása tárgyában, addig a korábbi liturgikus gyakorlatot kellett követni. Viszont 1916-ban a türelmi időt meghosszabbították. Ezzel kapcsolatban a szerző ismerteti Demetriu Radu nagyváradi püspök 23 korábbi papjától begyűjtött információkon alapuló jelentését, melyből kiviláglik, hogy egyes településeken teljesen eltérő gyakorlatokat követtek a nyelv- használat kérdésében. A liturgikus és népnyelv használatának aránya nem mutatott egységes képet, s a követett gyakorlat sokszor csak a pap szemé28 Források, 2014. 587-592. p.

2« Ehhez ld.: Szabó Jenő: A nagykárolyi eset. In: Uő: A görög-katholikus magyarság utolsó kálvária útja, 1896-1912. Bp., 1913. 77-79. p., 77-78. p. Tegyük hozzá, Szabó veszélyes precedensnek tartotta a nagykárolyi hívek mozgalmát. Ld. még: Források, 2014. 578-583. p.; Széli Kálmán miniszterelnök félhivatalos levele Szécsen Miklós vatikáni nagykövethez. Budapest, 1902. november 27. - MOL. K 467 (= Miniszterelnökök félhivatalos iratai.) 174/1902. sz.