Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ittzés Gábor: Szellemjárás a késő 16. századi német evangélikus teológiában. Visszatérhetnek-e a földre a holtak lelkei?
38 Egyháztörténeti Szemle XVI/1 (2015) kus eszkhatológiai gondolkodásba. Ennek fokmérője lehet, ha felidézzük, hogy a lélek halhatatlanságának általam ismert egyik legkorábbi - Melanchthon Literéhez időben nagyon közeli - homiletikus tárgyalásában ez a kérdés egyáltalán nem kerül elő, noha Matthias Tacius {fi. 1530 k.- 1556) tematikus - és nem exegetikai - megközelítésben foglalkozik a locusszal.86 Az 1550-es évek közepén még elképzelhető volt a lélek halál utáni állapotának áttekintése a jelenések értelmezése nélkül. Az évszázad végére ez a mozzanat az evangélikus tanítás nélkülözhetetlen részévé vált. Ahogy az 1550 és 1600 közötti német nyelvű evangélikus teológiai irodalom fenti áttekintésében láttuk, a legtöbb mű, amely a lélek halál utáni állapotával foglalkozik, kitér arra a problémára is, hogy vajon visszatérhet- nek-e a földre a holtak eltávozott lelkei. A kérdés tárgyalása a nagyobb locuson belül szinte bárhol helyet kaphat. A szövegek kisebb részében az eltávozott lelkek tartózkodási helyének számbavételéhez kapcsolódik, többnyire azonban vagy az üdvözölt lelkek életének leírása közben, vagy pedig a purgatorium kontextusában találkozunk vele. A 16. századi szerzők úgy érezték, a lélek halhatatlanságának tárgyalása nem lehet teljes e kérdés megfontolása nélkül, de - ahogy változó helye mutatja - a téma a purgató- riumra vonatkozó tanítással is szoros kapcsolatot mutat. A jelenések kérdése - legszembetűnőbben Chytráusnál - kapcsolatot teremt a két teológiai locus, a halhatatlanság tételezése és a tisztítótűz cáfolata között. Másrészt úgy tűnik, éppen a purgatorium elutasítása tette megkerülhetet- lenné annak teológiai tisztázását, visszatérhetnek-e a lelkek a halál után, és így a tisztítótűzzel szembeni polémia gyakorolta az egyik legerősebb hatást az evangélikus teológiai konszenzus kialakulására ebben a témában. A 16. század második felében tartalmilag is egyértelmű elmozdulást figyelhetünk meg a tanításban. Egyre határozottabban és magától értődőb- ben fogalmazódik meg az a nézet, hogy az utolsó ítélet előtt az eltávozott lelkek nem jelenhetnek meg újra a földön. Melanchthon álláspontja, aki még hitelesnek fogadta el a jelenéseket, a század előrehaladtával tarthatatlanná vált, mert a katolikus vitapartnerek a purgatorium igazolására használták fel. Az új ortodoxia kialakítása során két komoly akadályt kellett leküzdeni. Mind a tapasztalati tények, mind bizonyos igehelyek cáfolni látszottak a kívánatos tételt. Az empíria prima facie megkérdőjelezése még nem jön szóba. Evangélikus teológusok nem tagadták a jelenések valóság- tartalmát. A jelenséget magát elfogadták, sőt metafizikai realitását sem kérdőjelezték meg, ám az értelmezését radikálisan megváltoztatták. Nem azt próbálták bizonyítani, hogy a jelenések ne lettek volna valóságosak, de határozottan állították, hogy ördögi eredetűek, és szubsztanciálisan nem azonosak az eltávozott lelkekkel. Más szóval teológiai alapon átkeretezték a jelenséget. 86 Vö. Tacius, Matthias: Ein Predigt von der vnsterbligkeit der Seelen/vnd von jrem stande nach abeschiede von dieser Welt/ aufferstehung des fleisches vnd ewigem leben/ vber das Euangelium von des Obersten der Schulen Tochter/ Matthei ix. Magdeburg, 1556. - VD16. T 44. A prédikáció eredetileg 1554-ben hangzott el.
