Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Vaderna Gábor: Rudnay Sándor érseki beiktatásának irodalmi reprezentációja
Rudnay Sándor érseki beiktatásának irodalmi reprezentációja 31 Úgy tűnik, Rudnay személye egyre inkább csalódást okozott mind az udvar, mind Róma számára, s egyik fél előtt sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kezdeti bizalom megingásának jeleként értelmezhetjük, hogy a király például már 1824-ben akadékoskodni kezdett a prímás megszólításával kapcsolatban. Koháiy Ferenc herceg, udvari kancellár, aki nemrég még a prímási beiktatáson képviselte az uralkodót, a király nevében kéri számon Rudnayn, hogy miért használja a „magyar egyház feje” címet, mikor az de hire nem jár neki. A hosszas jogi érvelésen alapuló levelet a király 1824. szeptember 14-én írta alá, s „hozzátette, hogy rezolúcióját kíméletesen hozzák Rudnay tudomására.”1? A megdöbbent Rudnay válaszában azt írta, hogy ő nem használta a címet, de annyit azért hozzátett, hogy amikor rá vonatkozóan mások használják, akkor a rendek több száz éves szokásjogát alkalmazzák.* 18 Tekinthetjük egyszerű félreértésnek is az esetet vagy az udvar erőfitogtatásának - most pusztán azért idéztem, hogy jelezzem: az udvar és a katolikus klérus viszonya a 19. század elején meglehetősen bonyolult, s azt sem szabad elfelejteni, hogy ekkortájt a katolikus egyház státusza igen gyorsan és dinamikusan változott. Elegendő itt a napóleoni fogság vagy a Habsburgokkal való tartósnak bizonyuló konfliktus kialakulására utalnunk.1« Olyan gyorsan változott a politikai helyzet, hogy ami egyik évben még vállalható kompromisszumnak tűnhetett, a következő pillanatban már a pozíciók vállalhatatlan feladásának. Rudnay egy olyan időszakban került bizonyos érdekek kereszttüzébe, amikor e bonyolult diplomáciai viszonyokban csak nehézkesen lehetett eligazodni. Rudnay életrajzainak van még egy visszatérő motívuma: az érsek jótékonykodásra való hajlandósága. Halála után - a halotti prédikációk nyomán - írott életrajzában például a következő topikus leírást olvashatjuk: „Élnek még sokan, kik látták, milly határtalan buzgalommal viselte szent hivatalát: látták őtet a’ lélekesméret’ bírói székénél, békés türelemmel oktatni a’ tudatalanokat, szelídséggel Ítélni a’ bűnösöket, irgalommal kötözni, gyógyitni sebjeiket; látták a’ betegeknek, haldoklóknak ágyaiknál, azokat amaz esmeretlen, és félelemmel teljes útra, mellynek kapujánál az idvezség’, vagy kárhozat’ ösvénye mutatkozik, a’ szentségek’ vigasztalásukkal készíteni; szóval a’ haldoklókat az Isten’ karjaira fektetni, hogy ott a’ halál’ álmában édesen szenderegjenek.”20 Persze azt nehéz ellenőrizni, hogy Rudnay miként viseltetett a szegényso- rúakkal a valóságban, s mennyiben épít e leírás bizonyos toposzokra, melyek a halotti prédikációkban - ha pap temetésén hangzanak el - rendre visszatértek, sőt a „jótékonykodás” (például intézmények alapítása, templomok építtetése stb.) bizonyos értelemben az érseknek hivatali kötelessége is volt. Amiről több információnk van, az Rudnay érseki működésének az egyházi infrastruktúrát fejlesztő tevékenysége egyfelől, s széles körű reprezal kapcsolatban, hogy Rudnay nem tudta eldönteni, hogy az udvar vagy a szentszék érdekeit helyezi-e előrébb: MeszlÉNYI, 1934.232-233. p. V Hermann, 1944.474. p. 18 Hermann, 1944.474-475. p. '9 Magyar szempontból összegzi: MeszlÉNYI, 1934.152-198. p. 20 Rudnay-életrajz, 1833. 210. p.
