Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 2. szám - RECENZIÓK - Rada János: Alsópapság, lokális társadalom és népi kultúra a 18-20. századi Magyarországon
148 Egyháztörténeti Szemle XYI/2 (2015) eszközeként funkcionálhattak. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek forrásértékére, információgazdagságára irányíthatja a figyelmet Mihalik Béla Vilmos tanulmánya, amelyben a szerző az egri egyházmegye 1746. évi canonica visitatioját elemzi, mégpedig igen sokoldalúan: három főesperesség belső viszonyai és a plébános-állománya után középpontba kerül plébános és közösség viszonya is. Már Bárth Dániel ráirányította a figyelmet a normaszegő papok problémájára, mint a kötet középpontjában álló kérdéskör egy fontos aspektusára, Kiss Réka tanulmányában pedig - a kora újkori erdélyi reformátusok esetében - éppen a papi normaszegések mögött meghúzódó lehetséges tényezők kerülnek előtérbe, úgymint például a papmarasztás intézménye vagy éppen a gazdasági ügyek visszásságai. A 18. századi témájú szövegek a helyi közösségek szintjén vizsgálják a vallási tolerancia, illetve intolerancia problémáját. A veszprémi egyházmegyei katolikus pasztoráció, majd egy, egész pontosan kővágóörsi plébániaalapítás nehézségeit, problémáit tárja fel Dénesi Tamás tanulmánya: a szöveg jól megvilágítja, hogy a 18. század derekán a protestáns többségű országrész esetében - például a paphiány mellett - az evangélikus és a református közösség intoleranciája, ellenséges fellépése is megnehezíthette az új katolikus plébánia felállítását. (Igaz, az alapítás után a helyi katolikus közösség pont az új plébános korhely hajlamai miatt szégyenkezhetett.) A szintúgy jelentős protestáns lakossággal bíró Nógrád megyébe vezet Muntagné Tabajdi Zsuzsanna írása, amely Fábián István romhányi plébános személyére és tevékenységére összpontosít, a protestánsellenes fellépésben ugyanis a váci egyházmegyében is kulcsszerep jutott a plébánosoknak. A szerző a pap személyes levelei alapján vizsgálja viszonyulását a Romhány többségét képező protestánsokhoz. Fábián nem mellesleg perek egész sorát indította a protestánsok ellen, ami - mutat rá a szerző - a rekatolizáció legfőbb eszköze volt az egyházmegyében. Forgó András a 18. század végi propagandairodalom fényében vizsgálja, hogyan hathatott II. József türelmi rendelete a katolikus-protestáns együttélésre. A történész több aspektusból láttatja a problémát, hiszen a felvilágosult, a jozefinista egyházi tolerancia pártját fogó katolikus plébános, majd a Batthyány József hercegprímás hittérítő tevékenységében - a felvilágosult korszellemnek megfelelően - a békés, türelmes jegyeket előtérbe helyező publicista röpiratát éppúgy megszólaltatja, ahogy egy olyan protestáns szerzőjű szöveget is, amely éppen a türelmi rendelet teremtette lehetőségek meggátolását rótta fel a katolikus egyházzal szemben. A 19. század világába vezető tanulmányok más és más szempontból ugyan, de egyaránt pap és közösség viszonyát boncolgatják. Szász Lajos munkájában három aspektusból vizsgálja gyülekezet és lelkész kapcsolatát
