Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 2. szám - RECENZIÓK - Rada János: Alsópapság, lokális társadalom és népi kultúra a 18-20. századi Magyarországon
Recenziók 149 a 19. század első felében. A lelkésszel szemben támasztott elvárások, követelmények, valamint a lelkész anyagi helyzete és jövedelmezése mellett a lelkipásztornak és feleségének a közösség színe előtt fejlődő kapcsolata úgyszintén fókuszba kerül, hiszen a pap felesége gyakran afféle minta lehetett a közösség számára. A szerző szövegében, amelyben békés-bánáti református egyházmegyei forrásanyaggal dolgozik, maga is felhívja a figyelmet a lelkészi kar differenciáltságára, nem-egységes mivoltára is. A már megöregedett lelkészek és családtagjaik problémája, vagyis a református egyházon belüli önsegélyezés áll Pályi Zsófia Kata tanulmányának középpontjában. A vizsgált Kegyes Társulat célja ugyanis az volt, hogy az öreg prédikátorokról, valamint az elhunyt prédikátorok árváiról és özvegyeiről egyaránt gondoskodjon. A szerző munkáját a tatai református özvegy-árva intézet 1800. évi alapítását, majd 1834-ig terjedő történetét dokumentáló forrásszövegre alapozza. Bednárik János esettanulmány-jellegű munkája egy, a helyi közösség és plébános között elfajuló budakeszi konfliktust vesz górcső alá, amely végül a katolikus pap kényszerű távozását eredményezte a német ajkú faluból. A krízissel összefüggésben több olyan forrás is keletkezett, amely megvilágíthatja a faluközösség és a falusi pap közötti viszony kritikus pontjait. A szerző, amellett, hogy jól kiaknázza az említett források kínálta lehetőségeket, szélesebb kontextusban, a 19. század közepi országos szellemi és politikai fejlemények és folyamatok függvényében is vizsgálja a „budakeszi tumultust”. A tanulmánykötet utolsó szekciója az alsópapság szerepét a 20. sz. eleji vallási megújulási mozgalmak összefüggéseiben vizsgálja. Simon Ervin egy 20. század első harmadában kirajzolódó református lelkészi életpálya szemszögéből világítja meg az újonnan megjelenő kisegyházak problematikáját: Balla Endre, az eleinte energikus, határozott fellépésű, így megbecsült lelkipásztor idővel kompromittálódott egyházában, ugyanis nem tudta meggátolni a baptisták térnyerését községében, amit pedig személyes attitűdjével is magyaráztak. A tanulmány az egyének eseményformáló szerepére, jelentőségére is ráirányíthatja a figyelmet a lokális felekezeti konfliktusokban. Smid Mária Bernadett - úgyszintén a század első harmadára fókuszálva - a szekularizáció jelenségei ellen fellépő jezsuiták belmissziójával foglalkozik: többek között azt vizsgálja, hogyan integrálhatták a páterek a falusi közösségek világába az eredetileg a városi igényekre és sajátosságokra formált Mária-kongregációkat. A belmisszió, a közösség lelkigondozása a Trianon utáni erdélyi református egyházban a nemzeti hagyomány ápolásával is együtt járt. Ilyefalvi Emese tanulmányában egy kidéi lelkipásztor, Bonczidai Dezső tevékenysége kerül a fókuszba, aki sajátos módon, a „ha elolvastad, add tovább” elvére alapozó levelezési stratégiát választott, hogy személyes hangon, ám mégis írásos formában kommunikálhasson a közösség irányába. A fiatal kutató
