Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 2. szám - RECENZIÓK - Rada János: Alsópapság, lokális társadalom és népi kultúra a 18-20. századi Magyarországon

Alsópapság, lokális társadalom és népi kultúra a 18—20. századi Magyarországon. Szerk.: Bárth Dániel. Budapest, ELTE BTK Folklore Tanszék, 2013.

A magyar egyháztörténet-írás fókuszába mindeddig elsősorban az egyházi intézmények és a jelentékeny személyiségek vagy éppen az állam-egyház kapcsolatok kerültek, amíg az alsópapság alig kapott teret az elbeszélésekben. 2013-ban megjelent az első olyan tanulmánykötet, amely kifejezetten az alsópapság kérdéskörét helyezi középpontjába, mégpedig erőteljesen interdiszciplináris megközelítésben: az egyháztörténeti mellett a történeti néprajzi, antropológiai, művelődés- és társadalomtörténeti aspektusok is hangsúlyt kapnak a kötetben, amelynek kiadója az ELTE BTK Folklore Tanszéke.

Bárth Dániel a kötet bevezető tanulmányában összefoglalja a témakör eddigi kutatási irányait - a magyar mellett elsősorban az angol, a francia és a német irodalomra fókuszálva -, és rámutat arra, hogy a hazai tudományosság főleg az alulnézeti egyházmegye-történetek, valamint az egyes papi személyiségekre és lokális konfliktusokra fókuszáló esettanulmányok terén bír hiányosságokkal. A kötet szerkesztője a kérdéskör szempontjából legrelevánsabb forrástípusok, mint például a canonica visitatiok, a historia domusok vagy éppen a perszonális iratok számba vételével folytatja. Bárth végül a témakör tíz olyan aspektusát gyűjti össze, amely irányt szabhat a jövőbeni kutatások számára: ilyen lehet például az alsópapság és a népi kultúra kapcsolatának vagy a papi normaszegések mögötti történeteknek a mélyreható vizsgálata.

A kora újkori szekció tanulmányai az egyházszervezet alsó szintjének egyházi és társadalmi szerepeit taglalják sokoldalúan. Gárdonyi Máté a tridenti zsinat dogmatikai határozataiban és reformkánonaiban megragadható papi eszményképét vizsgálja, hiszen - ahogy arra a szerző is felhívja a figyelmet - a zsinat négy évszázadon át, egészen a II. vatikáni zsinatig fontos hivatkozási alap maradt. A tanulmány jól rávilágít a tridenti papi ideál hármas, kultikus, pasztorális és jogi arculatára. Trident után persze egy olyan struktúra épült ki, amelyet nem csupán az egyházi, hanem a világi hatalom is felhasználhatott saját céljaira, így például a helyi közösségek elérésére, megszólítására. Gőzsy Zoltán a 18. századi katolikus egyház normakommunikációs szerepét vizsgálja a pécsi egyházmegye példája alapján. A királyok ugyanis a társadalom konszolidációját, integrációját, végül pedig határozott modernizációját szorgalmazó programjaik megvalósításában egyaránt fontos mediátori szerepet szántak a plébániáknak. II. József a kommunikáció terén még elődjeinél is erőteljesebben támaszkodott a plébániákra, amelyek a reformpolitika