Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 2. szám - RECENZIÓK - Süttő Szilárd: Kiss Gergely: Királyi egyházak a középkori Magyarországon

138

Egyháztörténeti Szemle XVI/2 (2015)

Bár - minthogy a szerző tudatosan és hangsúlyozottan kerüli az intézménytörténeti megközelítést7 - a fenti problémákkal nincs egy súlycsoportban, azért mégis felkapja az ember a fejét annak olvastán, ami a könyvben a királyi kápolna oklevéladó tevékenységéről áll (16. p., 30. jegyz.): ,A király kápolna [sic! - S. Sz.] ilyetén [azaz oklevéladó - S. Sz.] jellege csak a 14. század közepén mutatható ki ismét az 1370-es évekbeli reformokig. Ettől kezdve a kápolna - a panaszfelvételt leszámítva - inkább már liturgikus testület volt.” - Ezzel szemben ma már tudott, hogy a kápolnaispán hiteleshelyi funkciója egyáltalán nem szűnt meg kancelláriai tagozatának 1375-ös átszervezésével, hanem továbbra is adott ki az uralkodó nevében - csakúgy, mint korábban, annak középpecsétjével megerősített - ilyen jellegű okleveleket, méghozzá nemcsak közeli hiteleshely hiányában az udvari bíróságok visegrádi tartózkodása idején, hanem azok Budára költözése után is.8

Helyenként önmagának látszik ellentmondani a szerző. A szebeni és brassói decanatusnak az exemptio felé vezető útját vázlatosan ismertető fejezetben (130-142. p.) tett megállapítása szerint például „úgy tűnik, hogy az Erdélyben II. Géza korától megtelepedő szászok egyházi különállása a kezdetektől napirenden volt” (134. p.); a továbbiakban pápai oklevelekre támaszkodva jelenti ki, hogy 1235-re az esztergomi érsek és a barcasági papság közt „kialakult egy jogi kapcsolat” (136. p.); Fülöp esztergomi érsek két, 1264. május 6-áról keltezett oklevele alapján pedig leszögezi, hogy „a szebeni dékán és papsága felett az esztergomi érsek kormányzati joghatósága érvényesült” (137. p.). - Ehhez képest „a királyi egyház eredete, kialakulása és fogalma Magyarországon” c. fejezetben (26-32. p.) a két erdélyi decanatusró\ azt írja, hogy ezek „különleges jogállása a 14. századtól kezdett kiformálódni” (32. p.), illetve hogy „a 14. század eleje előtt nyoma sincs a szebeni vagy a brassói decanatus exemptiós törekvéseinek” (31. p. 110. jegyz.).

Érdekes ezt az ellentmondást összevetni a kötet térképmellékletével; a könyvben tárgyalt egyházi intézményeket ugyanis négy térkép (183-186. p.) prezentálja négy különböző korban. Pontosan a változások érzékeltetése céljából kedvező, hogy nem egy, hanem négy térkép található a kötetben, de éppen a két említett dékánság szempontjából ebből az előnyből semmi nem realizálódik: ezek mind a négy térképen ugyanúgy vannak ábrázolva.

A munka még egy - a térképekkel szemben - meglehetősen szokatlan segédletet is tartalmaz, „Fogalmak” címmel (155-156. p.), benne öt

7 Vö. 10. p.

8 A kérdésről ld.: SÜTTŐ, 2003. 1. köt. 201. p., küln. uo. 7-9. jegyz.; továbbá 2. köt. 170. sz. (95-96. p.), 321. sz. (179. p.j, 519. sz. (295. p.), 615. sz. (349-350. p.), 705. sz. (398-399- P-)-