Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 2. szám - RECENZIÓK - Süttő Szilárd: Kiss Gergely: Királyi egyházak a középkori Magyarországon

Recenziók

137

„királyi prépostság összesen”, a „nem királyi egyház” és a „nem azonosítható” kategóriába sorolható személyek százalékos arányát közölve.

Az olvasóban ezek láttán többszörös hiányérzet jelentkezik. Először is e táblázat összes adata, s így az ezekből levonható következtetések hiteléül mindösszesen egyetlen sornyi lábjegyzet szolgál (178. p. 920. jegyz.): „Az itt szereplő számadatok a következő munkákon alapulnak: RA; Kubinyi 1999a; Zsoldos 2011.”5 Ennyi. Ez praktikusan nem sokkal többet jelent, mint hogy aki nem hiszi, járjon utána.

Márpedig lenne minek utánamenni, mert sem a táblázatban, sem pedig ennek szöveges kiértékelésében (29-31. p.) nem találni a százalékosított klerikusok neveit; egyáltalán nincs differenciálva ezeknek az oklevéladásban játszott szerepe, ami pedig szinte minden további vizsgálatot jóformán lehetetlenné téve, óriási funkció- és rangbeli különbségek összemosását jelenti; de még csak a percentuális arányok mögött álló pontos számok rendszeres felsorolását is hiába keresi az érdeklődő. Igaz, hogy a 30. oldalon a szerző legalább nevesíti azt a hét társaskáptalant, amelyeket a táblázat címében a „királyi egyházak (prépostságok)”, második sorában pedig a „királyi prépostság összesen” összefoglaló néven emleget, és itt az Árpád-kor egészére vonatkozóan megad hét számot is, vagyis hogy ezekből hány személyt talált a királya oklevéladás közelében, de ismét forráshivatkozások, nevek és hatáskörök, sőt minden időbeli bontás nélkül, úgyhogy még a korszakon belüli változásokra vonatkozó kijelentései is6 okleveles adatok helyett a jóindulatú olvasónak a szerzőbe vetett bizalmára épülnek: fides apud autorem.

Minthogy „hasonló vizsgálatot a vegyesházi királyok korára nehéz pontosan elvégezni” (30. p. 108. jegyz.), ilyet a szerző nem is végzett. Ezt csak sajnálni lehet, mert ez a - tagadhatatlanul kevéssé hálás, gyors eredményekkel nem kecsegtető, sokkal inkább fáradságos, idő- és munkaigényes - kutatás nagyban emelte volna a mű értékét; az Árpádkori, rendesen ismertetett és dokumentált adatokkal együtt pedig akár a több szempontból is fontos kézikönyvek közé emelhette volna.

5 Vagyis: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I—II. Szerk.: Szentpétery Imre, Borsa Iván. Bp., 1923-1987.; Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. században. In: Levéltári Közlemények, 1975. 59-121. p. A rezümék nélkül újraközölve: UŐ: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Bp., 1999. (METEM Könyvek 22.) (továbbiakban: Kubinyi, 1999.) 7-67. p.; Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája, 1000-1301. Bp., 2011.

6 Pl.: „Az egész időszakot (1001-1301) tekintve az óbudai társaskáptalan végig egyenletesen szerepel, vele szemben a székesfehérvári folyamatos emelkedést, míg az aradi és a titeli csökkenést mutat.” (30. p.)