Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kelemen Dávid: Az 1848-as római katolikus nemzeti zsinat győri egyházmegyei előkészítése
48 Egyháztörténeti Szemle XVI/2 (2015) Ugyanez érvényes a zárdában tartózkodó nem szerzetes tagokra is. Ez azonban nem zárta ki a nem döntésként megfogalmazott elvi állásfoglalás lehetőségét.)90 Legelőször is a papneveléssel kapcsolatos észrevételeiket fogalmazták meg. A növendékek felvételére a legnagyobb gondot kell fordítani, „tekintettel lévén főleg romlottlan erkölcsiségük, alázatosságuk ’s egyházias szellemükre”, őket „példás tudományos és tapasztalt” elöljárók neveljék és oktassák, különösen érvényes ez a pasztorális és kateketikai tanokra, ahol csak a „lelkipásztorságban gyakorlott egyén alkalmaztassék”. Ezeken felül a buzgóbb papi lelkületet, ájtatosságot és az imádság fontosságát hangsúlyozzák. Szorgalmazzák a papok gyakoribb gyónását, s ennek előmozdítására a kerületi lelkigyakorlatok bevezetését látták a legjobb megoldásnak, „mellyek alkalmával lelkileg megújulva nyilván a templomban szent gyónás után együtt részesüljenek az Oltáriszentségben”. Bár a megyei lelkigyakorlatot is kívánatosnak tartották, az egyházmegye nagy kiterjedéséből adódó nehézségekkel is számoltak. A javaslatok következő csoportja a lelkipásztorkodó papság felkészültségére, a szertartások épületes végzésére vonatkozott, végül az egyházfegyelmet érintő óhajokat fogalmazták meg. A klérus életmódjában és magaviseletében „szorosan alkalmazkodjék” az egyház előírásaihoz: „A papnak személye, gondolkodása, beszédje, társalgása, és háza olly tiszta legyen, hogy még ellenségünk is tartózkodjék rosszat mondani rólunk.” Az alesperesek hatáskörébe utalták, hogy az erkölcsileg eltévelyedett papot testvérileg figyelmeztesse hibáira, ha ez nem használna, akkor a kerületi koronában kell őt meginteni, paptársai jelenlétében, barátilag és szeretettel. Ha ennek ellenére sincs esély a javulásra, a szentszéknek kell őt feljelenteni. A tanácskozáson részt vevők szerint ugyanezt az eljárást kellene alkalmazni a káptalanoknál is. Azok számára, akik a szentszék büntető ítélete után sem lépnek a javulás útjára, „országos javító házak” felállítását javasolták. A fegyelem szilárdítását tehát inkább javító, mint elmarasztaló jellegű büntetések alkalmazásától várták. Talán ez állt annak hátterében, hogy az Egyház közösségéből való kizárást elméleti lehetőségként sem említették meg a jegyzőkönyvben.91 Az egyházmegye papsága is hasonlóan vélekedett, a nagymartom, szanyi és a tatai kerület azonban súlyos esetekben az egyházi rendből való kizárást is kilátásba helyezte: „Ki felejtve felséges hivatását, feslett élete által, csak a megütközés köve, és a botránynak sziklája a’ nép előtt: szűnjön meg pap lenni; s minthogy az újabb törvények értelmében, szabad az egyházirendet elhagyni; szoros következetességgel zárassák ki az illy makacs papi egyén”.92 Hogy a püspök jobban megismerje papjait, a csepregiek szerint „Igen célszerű lenne még, ha a’ lelkészek 90 Tamási, 2013.168-169. p91 GyEL. I.l. 15. A megyei tanácskozás jegyzőkönyve. Piszkozat. 92 GyEL. I.l. 15. 5. Nagymartom kerület, keltezés nélkül.; 19. Tatai II., 1848. július 31.; 17. Szanyi I—II., dátum nélkül. Idézet a tataiak beadványából.
