Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kelemen Dávid: Az 1848-as római katolikus nemzeti zsinat győri egyházmegyei előkészítése

Az 1848-as római katolikus nemzeti zsinat győri egyházmegyei előkészítése 45

korlátoztassanak, hogy' a’ nap leáldoztával végok szakadjon.”71 A győrinegyei papság sokkal inkább azokra a visszaélésekre panaszkodott, amelyeket a világiak szoktak előidézni. A kapuváriak szerint nem baj, ha az ember meglátogatja ilyenkor a rokonságát, netán elfeledkezik az italban való mértéktartásról, „hisz nem szakaszthattya mindennap a’ Paradicsom érett almáját, így hébe-hóba helyeslés nélkül át kell nézni a’ szitán”. Annál nagyobb baj van a táncoló fiatalsággal, „ez már előtte való nap kezdi a búcsút ülni, napján pedig elcsavarogja az Isteni szolgálatot; annak végét sem várván veri össze tenyerit-bokáját, meg is toldja a’ búcsút legalább egy nappal, habár péntek legyen is”.72 73 * * A széplaki kerületben érdekes véleményt fogalmaztak meg: a közös ájtatosság emelésére semmi sem tudna úgy hatni, mintha a kerület összes papja részt venne a búcsúi ünnepen, „és év negyedenkint plébániát változtatva legünnepélyesebben karingbe öltözve nyilván az egész nép láttára áldoznék”. Nagy hatással bírna egy alkalmi szentbeszéd, s így a nép buzgóságát is elő lehetne mozdítani: „A látott szent példa által elragadtatva ők is gyónnának és áldoznának, vagy legalább megilletődve térnének lakjaikba.”^ Azt lehet mondani, általános volt a papság meggyőződése, hogy a patrociniumok napján „a nép összecsoportosuló sokaságától származni szokott visszaéléseknek” leginkább a világi hatóság tudná elejét venni, az egyháziak szerepe csupán a buzdításra kell, hogy korlátozódjon: a már „elhatalmasodott visszaélések, és rendetlenségek meg gátolására e szabadsági korszakban minden papi szorgalom, és erélyesség sikertelen”.7-» Többen azt az óhajt fejezték ki, hogy az egyháznapokat részben az idő kíméléséből, részben pedig a hívek nagyobb buzgósága miatt vasárnapra lenne célszerű áthelyezni. A búcsújárásoknál tapasztalt kihágásoknál leginkább abban mutatkozott egyetértés, hogy azokat nem a zarándoklat eltiltásával kell megelőzni, hiszen „vallásos érzelmeinek kifejezésében, ’s az ezeket elősegétő eszközök használatában senki meg nem határoztathatik”,7s hanem azzal, ha a búcsújáróhelyek szertartásos és ünnepélyes látogatását csak a lelkipásztor vezetése alatt engednék meg, „ki nem záratván senkinek magános ájtatossága”.76 Némelyek a legszigorúbban tiltanák a több napos, lelkipásztor távollétében tartott búcsújárásokat, mások szerint „vidékre levő búcsújárásoknál erkölcsös fölvigyázók rendeltessenek, kik a’ visszaéléseket gátolni akarják, és csak azok volnának elbocsájtandók, kikről is föltehetni, hogy buzgó

71 GyEL. I.i. 15. 6. Kismartoni II., 1848. július 31.

72 GyEL. I.i. 15. 16. Kapuvári II., 1848. augusztus 8.; 18. Kisbéri II., 1848. augusztus 3.

73 GyEL. I.i. 15.15. Széplaki II., 1848. augusztus 9.

™ GyEL. I.l. 15. 3. Győri alsó II., 1848. augusztus 8.; 17. Szanyi I—II., dátum nélkül.

75 GyEL. I.l. 15. 12. Szentmártoni II., 1848. augusztus 4.; 14. Csepregi II., 1848. augusztus 1.; tg. Tatai II., 1848. július 31.

76 GyEL. I.l. 15. 3. Győri alsó II., 1848. augusztus 8.