Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)

2015 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Zádorvölgyi Zita: Felekezeti élet a tizenhárom amerikai gyarmaton a 18. században

Felekezeti élet a tizenhárom amerikai gyarmaton a 18. században 27 mint fele BA végzettséggel, negyede MA fokozattal rendelkezett. Maryland és Virginia prédikátorai abban hasonlítottak, hogy az SPG nem támogatta őket anyagilag, így kizárólag a helyi adókból tartották fent magukat, ami kiszolgáltatta őket a tevékenységüket árgus szemmel figyelő adózóknak. Ugyanakkor elvált egymástól „az erszény és a hatalom,” mert a kormányzó az adózók akarata ellenére nevezhetett ki klerikusokat.73 74 75 Ahogy azt már említettük, Észak-Karolinában az anglikánok nem ren­delkeztek számottevő befolyással, Georgiában pedig csak 1758-tól alkottak hivatalosan egyházat, és a térségben élő disszentereket nemcsak tolerálták, hanem templomokat is építtettek számukra. Dél-Karolinában az 1710-es évekre az egyházközségek beépültek a helyi kormányzásba, és a nonkon­formisták a törvényi szabályozás ellenére is gyakran tölthettek be egyház­felügyelői pozíciókat. ™ Az első nem anglikán lelkész, akit Virginiába rendeltek, a presbiteriá- nus, evangélista prédikátor Samuel Davies (1723-1761) volt, aki a kolóniá­ban a vallásszabadság előmozdítójaként híresült el. 1752-ben a londoni püspöknek írt levelében75 a disszenterek lelkiismereti szabadságának ügy­védjeként lépett fel, „törvényes és természetes” joguknak nevezve, hogy a maguk választotta egyházhoz tartozzanak, és kiállt azok mellett is, akik korábban az anglikán egyház tagjai voltak, ám áttértek egy másik feleke- zethez. „Whether the laws of England forbid men to change their opinions, and act according to them when changed? And whether the Act of Toleration was intended to tolerate such only as were dissenters by birth and education? Whether professed dissenters are prohibited to have meetinghouses licensed convenient to them, where there are conformists adjacent, whose curiosity may at first prompt them to hear, and whose judgments afterwards direct them to join with the dissenters? Or whether, to avoid the danger of gaining proselytes, the dissenters, in such circumstances, must be wholly deprived of the ministration of the gospel?”76 73 Bonomi, 2003.46-49. p. 74 Bonomi, 2003.49-50. p. ’s The Great Awakening. Documents of the Revival of Religion, 1740-1745. Ed.: Bushman, Richard L, Univ. of Carolina, 1970. (továbbiakban: Bushman, 1970.) 162- 166. p. Davies a levelet egy rendkívül előremutató gondolattal zárja le, miszerint, amíg a közös cél a bűnösök megtérítése, addig a lelkészeknek nem kell amiatt aggód­niuk, hogy a feladatot melyik felekezet tagjaiként végzik. 76 „Vajon Anglia törvényei megtiltották az embereknek, hogy megváltoztathassák a véleményüket, és aszerint cselekedjenek, amint változott? És vajon a türelmi rendelet csak azokkal szemben kívánt toleráns lenni, akik születésük és neveltetésük által

Next

/
Thumbnails
Contents