Egyháztörténeti Szemle 16. (2015)
2015 / 1. szám - RECENZIÓK - Oláh Róbert: Gáborjáni Szabó Botond: Kazay Sámuel és a Debreceni Kollégium
Recenziók 165 böző bibliakiadással, a Kollégium mai gyűjteményének néhány becses darabja is tőle származik. Érdekelte az egyháztörténet, a történelem, a jog és az egyházjog, s néhány tucatnyi filozófiai kötet jelzi a tájékozódását. Meglepően magas (22%) a természettudományos művek aránya a gyűjteményében, amit részben a hivatásának köszönhetünk. Az orvostudományi és kémiai értekezések mellett a különböző taxák és gyógyszerkönyvek, a káprázatosán illusztrált anatómiai atlaszok gyakorlati hasznot ígértek, s levelezéséből azt is tudhatjuk, hogy Linné rendszerével szemben a „régi botánikusok közül valónak” tartotta magát. A szerző ítélete szerint a 15. századtól a 18. századig terjedő, kézzel színezett térképeket és egyéb metszeteket tartalmazó földrajzi kötetei és atlaszai kivételes művészeti értékkel bírnak. Hagyatéki leltárából kiolvasható, hogy a csillagászatot nem csak könyveiből ismerte, hanem eszközei segítségével a gyakorlatban is művelte. Gyűjteménye értékes ritkaságok tárháza volt. Legkorábbi ősnyomtatványa 1469-ben hagyta el a sajtót, főként velencei és nürnbergi kiadásokat gyűjtött, összeállítása tükrözi a nyomdászat hőskorának tendenciáit és tematikáját. Több nürnbergi dominikánus breviáriumot is megszerzett a 36 középkori kódexe között. A különlegességek piacán a 18. században sem volt hiány kereskedői furfangban és tévesen azonosított kötetekben: Kazay ciméliagyűjteményében találunk Rotterdami Erasmus, Morus Tamás és Jean Baptist Colbert könyvtárából származónak tulajdonított példányokat, de mellette feltűnnek valódi kincsek is: Thurzó Elek, Zsámboki János, Maróthi György kötetei. G. Szabó Botond külön alfejezetet szentelt a kötetekben felbukkanó kvalitásos illusztrációknak, kiemelve a tulajdonos vonzódását a művészetekhez, Kazay Sámuel rajzaival párhuzamba állítva a debreceni céhes mesterek munkáit. A tulajdonos különös igyekezettel jegyezte fel köteteinek illusztrációt, gyűjtötte a festményeket, az emblematákat, megszerezte Albrecht Dürer egyik munkáját. Beszerzései során valószínűleg komoly érvként jelentkezhettek a rézmetszetes illusztrációk. A táblázatokkal kísért statisztikai elemzés jól kiemeli, hogy milyen erősségek és hiányosságok jellemezhették a gyűjteményt, amely főként latin nyelvű, német és német- alföldi kiadványokból állt össze. Hiányként említhetjük a pedagógiai munkákat, a felvilágosodás nagyjainak műveit, a szépirodalmat és néhány kivételtől eltekintve a francia és főként az angol nyelvű munkákat. Summás ítéletként elmondhatnánk, hogy a patikárius konzervatív világnézetű, régi vágású bibliofil lehetett, aki könyveiből épített vár mögül szemlélte korának tudományos forradalmát - részben nem is igaztalanul. Ugyanakkor több tematikai csoport, így éppen a szakmájához hasznosítható munkák ütöttek rést a bástyákon, s a korszakban felívelő történelmi segédtudományok egyes köre (jellemzően a diplomatika és a numizmatika) is vetekedett a Pesti Egyetem gyűjteményével. Zárásként a könyvtára elvesztéséhez vezető anyagi csődről értesülhetünk, majd az egyetemi tananyagként is remekül hasznosítható epilógusból (A könyv, az olvasás és Debrecen „magánál nagyobb” híre) tájékozódhatunk a debreceni olvasás- és könyvkultúra, valamint a cívisek társadalom- és életmódtörténetének patikamérlegen kimért összetevőiről. A Mellékletekben megismerhetjük Kazay régészeti rajzait és egy levelét az udvari tanulmányi bizottság elnökéhez, majd a Vargáné Katona Ildikó által sajtó alá rendezett Katalógusban böngészhetünk. A tételek a szerzők alfabetikus
