Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 2. szám - RECENZIÓK - Fazekas Júlia: A. Molnár Ferenc - Oszlánszki Éva: Szenci Molnár Albert zsoltárainak szöveghagyományozódásáról
Recenziók 129 említett) kérdést figyelembe kell venni. A könyv Bevezetéssel kezdődik, amely a jelzett problémákkal kapcsolatban számba veszi a szakirodalom különböző álláspontjait a problémákat illetően, majd a szerzők véleményét is megfogalmazza, illetőleg bemutatja a kötet koncepcióját, valamint vázlatosan ismerteti számos más (újabb) énekeskönyvnek a Szenei Molnárfordításokhoz való viszonyát. A kiindulópont maga Szenei Molnár Albert. Alakja és munkásságának jelentősége hatalmas, hatása megkérdőjelezhetetlen. A zsoltárfordításai számos szépirodalmi szerzőnek és műalkotásnak parafrázisához szolgálhattak alapul (ez is mutatja, mennyire beépültek a szövegek a köztudatba). Szenei Molnár fordításainak megtartása szükséges - cél és érdek -, szavait énekeljük, olvassuk, felhasználjuk, azok akaratlanul is felidéződnek. Azonban más tények is közrejátszanak. Nem ismeri mindenki szóról szóra mind a 150 zsoltárt, a gyülekezeti gyakorlat sem azt mutatja, hogy a közösség mindet énekelné. Továbbá a nyelv, mint mind tudjuk, változott. Bizonyos kifejezések régiesnek hatnak, mások elavultak és vannak szavak, melyek jelentése megváltozott vagy nem ismert a szélesebb közönség számára. Mi tehát a teendő? Ki kell hagyni bizonyos zsoltárokat vagy versszakokat zsoltárokon belül? De meddig lehet elmenni és mi a szelektálás alapja? Nyilvánvalóan más szempontokat kell figyelembe venni attól függően, hogy mi a célja a készülő munkának. Egy gyakran használt énekeskönyv összeállítása, mely akár a zsoltárokon kívül más énekeket is tartalmaz, vagy egy olyan énekeskönyvé, amelyből ha nem is énekli a gyülekezet mind a 150 zsoltárt egyforma rendszerességgel, azokat nemcsak éneklésre, hanem egyéni zsoltárolvasásra is ajánlja. A szakirodalom véleményei ellentétesek. Van, aki szerint bizonyos zsoltárok, illetve versszakok (leggyakrabban a különböző átok-zsoltárok) kihagyandók, mások szerint eretnek dolog elvenni az Istentől ihletett írásból: azt a maga teljességében kell vizsgálni és kézre bocsátani. Ami az archaizmusokat és a szövegváltoztatásokat illeti, szintén ütköző véleményekkel és gyakorlattal találkozunk. Olvashatunk olyan kijelentést, hogy az énekeskönyvnek nem kell zsoltármúzeumnak lennie1 (megőrizni változatlanul minden betűt az eredeti fordításban), de a szavak, netán szövegrészek esetenként (szinte) szabad cserélgetése sem lehet ajánlott. Ennek során a szöveg nem egyszer csak nyomokban tartalmazza az eredeti fordítást.2 Ez a kérdés (miket változtassunk) már önmagában összetett. Az Adattár is két csoportja osztja a szövegmódosításokat. Máshogy kell közelítenünk a régies formák kisebb, esetleg csak hangalaki változtatásához, mint a szó-, szórend- vagy szókapcsolatcserékhez. Az „egyszerűbb” archaizmusok újabbá tételét a legtöbben elfogadják, hiszen ezek nem okoznak értelmezési problémát, és ezáltal közelebb kerül a szöveg a mai olvasóhoz (példák erre az ki > aki, orca > arc). Érthetőbbé válik a mondanivaló, a nyelv közhasználatából kiszorult alakok (példának itt a tőd, alít) mellőzésével is. Ugyanakkor nem lehet és nem is szabad mindent feláldozni az érthetőség vagy az egyszerűsítés oltárán. Az említett 1 Dienes Dénes: Szenei Molnár Albert életműve és zsoltáréneklésünk felbuzdításának kérdései. In: Sárospataki Füzetek, 1997. 2. sz. 22—37. p. 2 Ahogyan az 1923-as énekeskönyv teszi helyenként.
